V(BTS)- One Shot

Egy kedveskedő csók ébreszt álmomból. Hideg van, ezért jobban magamra húzom  a takarót, és sóhajtva nyújtózkodom a meleg pokróc alatt. Nem szeretem a telet, ilyenkor mindig túl hideg van.  Egy gyengéd kezet érzek a tarkómon, ami óvatosan felfelé tol. Én engedelmesen felülök az ágyon, bár szemeimet még mindig nem nyitom ki. Hagyom, hogy gyengéd keze végigsimítson  alvástól gyűrött kissé puffadt arcomon.  Pupillám mindig lassan szokja meg a  fényt, ezért vonakodom attól, hogy  kinyissam szemeim.

-Tae Hyung, ébredj,hoztam egy kis teát – suttogja egy lágy hang, mire pislogva kinyitom szemeimet. Elveszem a csészét kedvesemtől.

- Köszönöm – felelem és egy apró csókot lehelek ajkaira. Ő az ablakhoz lép, és megcsodálja a rideg, téli tájat. Feltápászkodok az ágyból,mögé lépek,és hátulról átkarolom. Teste biztonságot és melegséget nyújt számomra. Ha ő mellettem van, már nem is olyan hideg ez az évszak. Szerelmem feje mögül én is kipillantok az ablakon.

A hóesés. Mindig nagy ámulattal nézem, ahogy a fehér hópelyhek lassan ellepik a téli tájat. Kövér pelyhekben száll alá a tél. Egyszer elolvad, de később visszatér, és takarót borít a fekete földre. A kietlen tájat fehérre festi. Lustán, álmosan szállnak. Csendesen, némán, magányosan, de szabadon Ez a hópelyhek  szabadsága, ami az emberek számára sosem lesz elérhető. Akármennyire is próbálunk küzdeni ez ellen a kegyetlen világ elől, nem menekülhetünk. Persze én szerencsésnek mondhatom magam. Megtaláltam a szerelmet, és a BTS-es srácokkal is jól kijövök.

Egy rakoncátlan tincs szökik ki kedvesem füle mögül, amit óvatosan visszatűrök  előbbi helyére. Arcát magam felé fordítom, és mélyen csillogó, barna szemeibe nézek.

-Gyönyörű vagy – mondom, és megízlelem ajkait. Minden egyes alkalommal, amikor megcsókolom csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szeretem őt. Mézédes párnácskái gyengéden súrolják az enyémet. Szája egy résnyire kinyílik, én pedig kihasználom az alkalmat. Az apró résen keresztül nyelvem utat nyer. Most, hogy már ajkait teljesen birtokba vettem, egy új érzés tölt el. Ez az új érzés újabb erőt ad. Kezemet óvatosan ráhelyezem derekára, szorosan magamhoz húzom, ő pedig nyakamat kulcsolja át. Nyelveink hosszú csatába kezdenek, és körkörös utakat tesznek meg. Annyira gyengéd, mégis érzelemmel teli ez az egész. Pont ezt szeretem ebben. Ajkaink  egy halk cuppanással elválnak.

- Szeretnél elmenni sétálni?- teszem fel neki a kérdést. Tekintete kicsit homályos az előbbi kis akciómtól, de egy aprót bólint.

- Csak akkor, ha téged sem zavar. Tudom, hogy nem szereted a hideget. Én viszont odáig vagyok érte. - mosolyog amellyel láthatóvá teszi gyönyörű fogsorát. Na igen. Mi ketten majdnem teljesen ellentétek vagyunk, pont ezért hiszek benne, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

- Szerinted miért kérdezném meg, ha zavarna? Miattad megbirkózom a hideggel. Na gyere, akkor induljunk. – felelem, miközben kedvesemre ráadom kabátját. Én is felöltözöm, majd kutatni kezdek valami után. Egy lámpást keresek, amely majd világítani fog nekünk. Ugyanis nem átlagos sétát tervezek, szükségünk lesz valami fényforrásra.

Lámpásokkal a kezünkben indulunk el, majd egyszer csak belépünk a ránk váró sötétségbe. Ugyan reggel van, de ilyenkor is köd borítja a városkát. Mi Szöul szélén élünk,  ahol tőlünk  balra dombok és fák vannak, egy erdő széle. Mi az erdő felé vesszük az irányt. A sötétség és csönd ott még mélyebb. Csak a madarak csipogása hallatszik. Egy őz suhan el mellettünk. Szerelmem megijed és hozzám simul. Én szorosan átölelem, és tudatom vele, hogy nincs mitől félnie, én itt vagyok mellette. Mikor már a madárkák hangja sem hallatszik, úgy érezzük, mintha egyedül lennénk a világon. Csak ő , és én. Kéz a kézben sétálunk , én erősebben szorítom mancsait. A hó hangosan ropog lábunk alatt. Egy pocsolya van előttünk, ami már befagyott. Én sikeresen kikerülöm, de kedvesem megcsúszik rajta. Hogy ne üsse meg magát, gyorsan alá vetem magam, így rám zuhan. Megpróbál fölülni, de én nem engedem. Fordítok a helyzeten, és magam alá szorítom.

-Nagyon megütötted magad? Sajnálom, hogy ilyen ügyetlen vagyok – mondja, és lesüti szemeit. Én válaszul csak oldalra döntöm buksiját, hogy hozzá férhessek füleihez. Óvatosan ráharapok. Tudom, hogy imádja, ha ezt csinálom. Ő is elmosolyodik, majd mellkasomat kezdi püfölni, így jelzi, hogy fel szeretne ülni. - Kérlek..hadd üljek fel..kemény ez a föld.

- Kemény? Akkor mit szólsz ehhez? – karjaimba veszem, és arrébb megyek egy métert, ahol már a friss hó borítja a földet. Óvatosan lefektetem kedvesem, majd én is mellé fekszem. Kezeim,és lábaim egyszerre mozgatni kezdem. Hóangyalt szeretnék csinálni. Ő csak megrázza fejét és elmosolyodik. Nevetve figyel engem. Feláll, majd kezét nyújtja felém.

- Gyere, ideje tovább mennünk, mielőtt megfázol – suttogja és felhúz. Lerázom magamról a havat,és tovább indulunk. Bár nem szeretem ezt az évszakot, de még is csodálattal figyelem a téli természetet. Látom, ahogy a fák havasak, a növények ritkák. Minden fehér, egyszínű.  Azonban a fehér tájból messziről kitűnik a vadrózsabokor piros termése. Hosszú jégcsapok lógnak a fák ágairól. Egy befagyott tó közelébe érkezünk. Jó lenne korcsolyázni rajta, csak sajnos ez alkalommal nem hoztunk magunkkal korcsolyát. Sebaj, majd legközelebb. Mára amúgy is más terveim vannak.

Hamar esteledik, a nap alacsonyan haladva hamarosan eltűnik a látóhatáron, még vörösre festi a felhőket. Ahogy a szürkület leszáll, a baglyok is megjelennek a fák kopasz ágain, és az erdő talaját fürkészik, hogy az avarban motoszkáló mezei egereket elkaphassák. Megállok,felmutatok az égre, ahol tisztán kivehető pár csillagkép. Például a Göncölszekér, vagy az Orion. Ő fejét az ég felé emeli, és megcsodálja a gyönyörű látványt. Pár perc után tovább folytatjuk utunkat. Végre megérkezünk az általam kiválasztott helyre.

-Mit keres itt egy üres kocsi? – lepődik meg kedvesem.

-Ne aggódj, a tervem része. Gondoltam jól esne egy kicsit megmelegedni, a fárasztó séta után. Faházak meg nincsenek errefelé, szóval csak ezzel tudok szolgálni. És így visszafele akár már autóval  is mehetnénk.  Kinyitom a jármű ajtaját, a lány beül, majd én is bemászok mellé. A kocsi műszerfalán megkeresem a fűtés gombot, és feljebb tekerem, bár ebben a hideg időben  lassú folyamat lesz  felmelegíteni az egész kocsit.

- Hát ez .. nagyon romantikus – feleli kedvesem, de látom rajta, hogy zavarban van, és elvörösödött. Annak ellenére, hogy arca piros, teste még mindig remeg. Szorosan magamhoz húzom,és ráterítem kabátom.

- Gondolj arra, hogy ha otthon leszünk csinálok neked egy jó meleg fürdőt egy bögre forró tejeskávéval együtt, jó sok tejjel, hogy aludni is tudj – pislogok rá egy édes vigyor kíséretében.

- Köszönöm… – motyogja alig hallhatóan.

- És még valami, ami segít felmelegedni. – egy forró csókot lehelek  párnácskáira. Szám nyakára téved, és óvatosan szívogatni kezdem. Próbálok vigyázni, de nem bírok uralkodni magamon..-Sajnálom..ennek látszani fog a helye.. Vissza térek fülére, és óvatosan rágcsálni kezdem azt.  Már ő sem ellenkezik, átadja magát a pillanatnak. Két kézzel kapaszkodik sálamba, de bátorságot vesz, és az egyik csók közben letekeri nyakamról, és eldobja. Én is erőt veszek magamon, és leveszem saját, majd az ő kabátját róla. Kezem pulcsija alá téved, de még így is túl sok ruha van rajta. Megszabadítom pulóverétől is, így már csak egy réteg választ el fehérneműjétől. Lassú mozdulatokkal simogatni kezdem melleit, mire ajkai közül apró sóhajok szöknek ki, amik engem csak még jobban feltüzelnek. Egyre jobban érzem ahogy szerelmem bársonyosan puha bőre lüktet. Leveszem az utolsó réteget is. Érzékien megnyalom kedvesem hasát. Élvezem a  selymes bőr édes ízét. Teljesen elbódulok tőle. Azonban most megálljt parancsolok magamnak. Ennyi egyelőre elég. Így még izgalmasabb az egész. Kedvesem tekintete elhomályosult, és nem érti miért hagytam abba.

- Sajnálom…tudod, hogy szeretek játszadozni veled..szóval majd később folytatjuk. Csak az volt a célom, hogy ne fázz. Úgy látom sikerült teljesítenem ezt a feladatot. Szeretnéd még azt a fürdőt azért?

- Igen, az jó lenne. – bólint  egy aprót, mire én beindítom a kocsi motorját.

Alig egy óra múlva már a város széle újra előbukkan, elérjük az utcánkat. Ránézünk a kivilágított házunkra (ugyanis tele raktuk égőkkel, hogy még meghittebb legyen az ünnepi  hangulat). Kiszállunk a kocsiból,én pedig egyből a fürdő felé veszem az irányt. Magamra zárom az ajtót, majd megengedem a forró vizet. Az estéhez szükséges többi tárgyat is már előkészítettem, csak gondosan el kell rendeznem őket. Különböző színű és méretű gyertyákat teszek a kád köré, némelyiknek levendula, vagy rózsa illata is van. Óvatosan meggyújtom őket. Idő közben a kád megtelt a meleg vízzel, így habfürdőt teszek bele. Végül a víz tetejére rózsaszirmokat szórok. Egy tábla csokit is előkészítek, tudom, hogy szerelemem  imádja. Csak úgy ahogy az epret, amiből szintén beszereztem egy keveset. Végül a tiszta törülközők se maradhatnak el. Minden készen áll, kinyitom az ajtót,és ezzel betekintést engedek kedvesemnek a helyiségbe.

-Hát erre készültél..nem tudtam mit csinálhatsz ennyi idő alatt...ez káprázatos. Igazán köszönöm.- mondja, és leveszi felsőjét. Elém tárulnak gyönyörű keblei, ugyan még mindig nem teljesen.

- Hadd segítsek- mögé lépek, és kikapcsolom melltartóját. Haját előre dobom, hogy ne zavarjon. Nyakát apró puszikkal halmozom el, majd egyre lejjebb haladok. Csípőjénél megállok egy pillanatra.

- Levehetem?- kérek engedélyt tőle, mire kezét az arca elé emeli, hogy ne lássam mennyire elvörösödött, de egy aprót bólint. Lecsúsztatom róla az utolsó ruhadarabot is, így gyönyörű feneke elém tárul. Hirtelen megfordul, és elkezdi kigombolni ingemet. Ugyan meglep hevessége, de hagyom magam. Már az övemet csatolja, mire nadrágom egy halk puffanással a földre esik. Már csak egy alsónadrág van rajtam, amitől könnyen megszabadít.  Férfiasságom már szerelmem jelenlététől izgalomba jön. Felkapom karjaimba, és belépek vele a kádba. A forró víz kellemesen felpezsdíti véremet. Őt is belerakom a vízbe, és rögtön elmerül a habok közé. Egy kisebb hab „kupacot” vesz fel tenyerébe,és megfújja azt. Az egész az arcomon landol. Elég vicces látvány lehet, ugyanis ő hangos kuncogásba kezd. Viszonzásul én lefröcskölöm, majd rá vetem magam. Kezembe veszek egy eperszemet, amit már előtte beleforgattam a csokiba, és lenyomom kedvesem torkán. Ő széles mosolyra húzza száját, és jelzi, hogy többet akar. Eleget teszek kérésének, és még több eperrel halmozom el, puszik, csókok kíséretében. Felültetem, és elkezdem masszírozni hátát. Először csak lassan csinálom, alig érek bőréhez, amivel elérem azt, hogy izgalomba jöjjön.Teste újra csak felforrósodik,és ott folytatjuk, ahol a kocsiban abbahagytuk.

23+1. Fejezet ( 18+)

N szemszöge 

 Ravi a puha fövényen üldögél, és egy hullócsillagot figyel, amely keresztülhasítja a sötét eget. Tekintete nem elragadott, vagy áhítatos, csupán végtelenül szomorú. Mikor a fénycsóva kialszik, máris következik egy újabb, majd  még egy újabb…némelyikük hanyatló lángja a horizontot uraló hatalmas, ragyogó gömbben oldódik fel.

Ravi sóhajt, s bár még sosem volt még ilyen éber, ásít egyet. Elvégre éjszaka van, bár itt sosincs túlságosan sötét.

Már vagy egy órája üldögél a tenger partján, mikor kezem gyengéden vállára eresztem. Ravi felnéz, és elmosolyodik.

-Szia N. – köszön nekem egy őszinte mosoly kíséretében. Azzal a kedves, szégyenlős mosolyával, amely rabul ejtette a szívemet. Ravi pedig boldogan viszonozza érzéseim, mert itt, mindentől távol drága kincs a szerelem. Visszamosolygok rá.

- Szia Ravi. Sejtettem hogy itt talállak. – Lehuppanok a szerelmem mellé, és átkarolom derekát. Ravi reszketegen felsóhajt, és vállamra hajtja fejét. Egymáshoz simulva nézzük a a földöntúlian gyönyörű látványt. Ithaca öblének tükre fölött a látóhatárt betakarva, szivárványos gyűrűbe burkolva ott lebeg a Szaturnusz. Gigantikus gömbje arany és viola színekben lángol. Tisztán kivehetőek a felszínén ragyogó örvények. A gyűrűk halvány színekben tobzódó abroncsként fogják közre a hatalmas gázgömböt, átragyognak rajtuk a távoli csillagok.

- Gyönyörű ugye?- kérdezem,és megsimogatom Ravi kezét. Szerelmem bólint. Észrevettem, hogy közben lehunyta szemét. A zárt pillák alól könnycseppek peregnek le arcán. Válaszul csak vadul magamhoz ölelem, s arcomat hajába temetem. Érzem Ravi puha bőrének forróságát. Bárcsak sose lenne vége ennek a pillanatnak. Megcsókolom. Érzem, hogy Ravi teste eleinte nagyon remeg- még nem a  vágytól, inkább a félelemtől. Végül csókom viszonozza, és szenvedélyessé válik.  Mézédes ajkai táncot járnak, érzem nyelvét ahogy előre furakodik, lágyan érintve az enyémet. Beletúr a hajamba. Én azonban nem megölelem, nem magamhoz szorítom, hogy örökre a karja közt vesszek el..mindössze ujjbegyeimmel játékosan érintem meg. Apró sóhajtások hagyják el halvány rózsaszín ajkait. Ebből ítélve élvezi, amit csinálok vele. Már ő sem bír uralkodni magán. Hálával nézem, ahogy testem megszabadítja ruháimtól. Csupasz hátamat hátradönti. Érzem, ahogy a homokszemek kellemesen hozzásimulnak testemhez. Most nem zavar, hogy ő irányít. Jelzésképp beharapja ajkait, majd rám kacsint. Időközben ő is levette gönceit. Ölembe veszem, majd apró csókokat hintek nyakára, a lehető leglassabban, hogy mindegyik apró áramütésként érje. Az arcára pillantok. Szemét lehunyta, és lélegzete egyre szaporább. Közben kezeim is felfedezőútra indulnak.Ujjaim hegyes bimbóiba ütköznek. Gondolkodás nélkül számba veszem először egyik, majd másik bimbóját. Harapdálni , csókolgatni kezdem őket.Mindkettőre ugyanannyi figyelmet szentelek. Bátorságot és erőt merítek abból, hogy sóhajaival jelzi örömet szerzek neki. Férfiasságom délcegen áll.  Most én vagyok felül. Törékeny testét lefektetem a  földre. Egyre lejebb és lejebb haladok testén, érezvén hogy egyre jobban és jobban vágyik arra, hogy végre eljussak nemességéhez. Széttárja combjait. Ámulva nézem az elém táruló látványt. Nem akarom elsietni. Ki akarom élvezni együttlétünk minden pillanatát.Újra felnézek rá. Biztatóan tekint vissza. Kezével közelebb húz magához, arra ösztönözve engem, hogy cselekedjek. Előbb belső combját veszem kezelésbe. Látom, hogy egyre jobban emelgetni csípőjét, így a nyelvemmel lassú nyalásba kezdek erektől duzzadó férfiasságán. Az íze annyira bódulatba ejt, hogy csak ösztönösen folytatom, nem törődve semmivel, csak azzal, hogy nyelvem testének minden négyzetcentiméretét bejárja. Hangos sikolyok szöknek ki édes párnácskái közül. Egyszer csak remegés fut végig rajta, az ajkaimon érzem ahogy dobálja testét, miközben elélvez. Néhány perc eltelt, mire megnyugodott, és tekintete kitisztult. Felhúz magához, majd egy köszönömöt követően megcsókol. Érzem, amint megfogja merevségem, és magába vezet. Szűk, mennyei ölelést érzek. Önkéntelenül is felnyögök. Erre csupán egy újabb csókot lehel ajkaimra. Mozogni kezdek benne. Ő átkarol lábaival, kezét derekamra téve diktálja az ütemet. Semmi sem fogható ehhez az érzéshez, ahogy két test, két lélek egybeforr. A kábulat szilaj hullámai magával ragadnak, ahogy síkos barlangjából járok ki-be. Ujjaival egyre gyorsabb tempóra sarkall, érzem mikor jut el a csúcsra. Mint egy földrengés, úgy fut végig rajtam a mámorának, orgazmusának minden rázkódása. Nekem sem kell már sok. A vég nélküli gyönyör végigfut  gerincemen, az elmém bugyrainak legmélyéig hatol a boldogság. A másodpercek ezredéveknek tűnnek. Összeroskadok az élmény súlya alatt. Oldalt fekve nézzük egymást. Ő csak mosolyog, kacéran , hívogatóan. Cirógatni, simogatni kezdjük egymást, kezeinkkel bejárjuk a másik testének minden apró zegét- zugát. Mikor odaérek szétnyitom combjait, és becsúsztatom férfiasságom „barlangjába”. Apró kuncogással fogadja, egyik kezét ráteszi az enyémre. Majd mancsaim nemességére csúsztatja. Lassan húzogatni kezdem. Először óvatosan csinálom, aztán egyre csak gyorsítok és gyorsítok. Ekkor azonban megállítja kezem. Gyengéden hátamra dönt, lecsúszik térdemhez. Apró puszik kíséretében játszadozik makkommal. Péniszem egészét elhalmozza ezekkel. Érzem, hogy szájában nyelve érintésének hatására keményedik meg. Mikor már újra kőkemény, kiveszi ajkai közül,és egy csókot ad hegyére.Majd milliméterről milliméterre haladva  ráül. Fantasztikus érzés ahogy Ravi fel- le ugrál rajtam. Már nem bírom tovább. Nedvem összekeveredik övével. Mellkasomra hanyatlik, hosszan elnyújtózkodik testemen. Nem tudom, hogyan köszönhetném meg ezt a csodás estét neki.

- Köszönöm – lihegi, majd álomba szenderedik. Szívének heves, nyughatatlan dobolásának minden egyes ütemét érzem a mellkasomon. Az örökkévalóságig el tudnék így lenni. Olyan békés így minden.  Ilyenkor nem érzem vállaimon a világ gondjainak súlyát. Ha megállna most az idő, még boldogabb lennék. De tudom, hogy ez lehetetlen.

Szuszogását figyelem, mely egyenletességével lassan elálmosít engem is.  Időközben az idő hűvös lett. Érzem, hogy libabőrös leszek. De nem érdekel. Itt van Ravi testének melege, vérének áramlatai, és itt vagyok neki én is, hogy melegítsük egymást. Játszadozni kezdek hajával. Imádok ezzel szórakozni, gyakran a próbákon is ezzel kötöm le magam. Ujjaim áttérnek gerince ívének kényeztetésére, majd mindkét kezem fenekére téved. Kezeim  dereka körül állapodnak meg. Végül én is elalszom.

Ravi csilingelő hangja ébreszt. Csillogó szempárjaival mélyen íriszeimbe néz.

-Szeretsz? – teszi fel a váratlan kérdést. Szemei már könnyben úsznak.  Letörlöm könnyeit, és megcsókolom. A válaszom igen, tiszta szívemből szeretem őt. Többet érzek iránta, mint szimpla vonzalmat. Életem minden egyes percében csak rá tudok gondolni.

Mindez persze soha nem történt meg. Még csak 1 év telt el Ravi halála óta. Álmaim, és vágyakozásaim iránta még mindig szüntelenek, nem lehet csak úgy elpusztítani őket. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, ha a közelünkben van, és tudjuk, hogy sosem lehet a mienk. De ez nem igaz. Még rosszabb, ha már soha többé nem láthatjuk az illetőt, pedig tudjuk, hogy másképp is alakulhattak volna a dolgok. Van- e keserűbb bilincs annál, mint amikor annak tudatában kell tovább élnünk, hogy nem ébredtünk rá időben, mikor nem kellett volna engednünk a boldogságot kicsúszni kezeink közül.

23. Fejezet- Vége

23.Fejezet

N szemszöge

Szívem újra dobog. Ereimben megállás nélkül áramlik a vér. Érzem ahogy végtagjaim lüktetnek, és a melegség szétárad a testemben. Mellkasomban azonban szúró, nyomó fájdalmat érzek. Mintha bármelyik percben elfogyna a levegőm. Szemhéjaim  is lassan kinyílnak. Szemeim zavarja az éles fény, homályosan látok. Percről percre kitisztul a látóterem. Elkezdem érzékelni a körülöttem lévő dolgokat. Árnyakat látok elsuhanni magam mellett, majd amikor hallásom is kiélesedik nagy hangzavarra leszek figyelmes. Fejem megpróbálom oldalra fordítani, de nem sikerül. A testrészeim nem akarnak engedelmeskedni. A fejemben Ravi neve visszhangzik. Belém hasít a felismerés, hogy mi történt velünk. É-én…meghaltam..és Ravi is. Hogyan lehet hogy mégis életben vagyok? És mi van vele??

 Egyre hangosabban és hangosabban hallom nevét ismétlődni. Rájövök, hogy nem csak képzelődöm, valaki valóban Ravi nevét ordítja.  A remény halvány fénye megcsillan bennem. Talán ő nem halt meg. Talán még életben van. Kíváncsiságom felülkerekedik a fájdalom érzetemen,és nagy erőfeszítések árán fejem oldalra billentem. Szerelmem arcával találom szembe magam. Aggodalommal teli tekintete találkozik az enyémmel. A mellettem lévő ágyon fekszik. Orvosok sürögnek- forognak körülötte.  Pillái lassan lecsukódnak. Alig pár másodperc múlva egy hosszú, sípoló hang hallatszik. Éppen elég kórházas sorozatot néztem, pontosan tudom, hogy ez mit jelent. Szíve leállt. Szeretettel teli szíve nem dobog többé. Legszívesebben ordítanék, és elmenekülnék ezelől a kegyetlen világ elől. Vele együtt..kézen fogva elrohannánk a világ végére. És soha többé nem engedném el őt. Soha. Az örökkévalóságig együtt lehetnénk. Csak arra tudok gondolni, hogy miért ő, és miért nem én.. a világ kegyetlen. Miközben tovább figyelem az eseményeket, látom hogy testét lefedik egy lepedővel. Még egyszer utoljára, tekintetem végigsiklik hibátlan arcán. Végül fejét is letakarják, majd  az ággyal együtt kitolják a szobából. Most már hivatalos..az orvosok is feladták. Valóban meghalt. Viszont még az én szervezetem is gyenge..nem tudja elviselni az előbb látottakat. Az agyamnak túl sok volt ez az információ..Elmém újra elhomályosul. Az álmok maguk közé ragadnak.

Rémálmok gyötörnek. Újra átélem az elmúlt pár nap borzalmait. Nem tudok megnyugodni. Nem tudom elviselni azt, Ravi miattam halt meg. Ha előbb odaérek…ha előbb észlelem, hogy valami nem stimmel..akkor most minden másképp lenne.

Homlokomon izzadtság cseppek jelennek meg. Borzalmasan melegem van, de egyrészt fázok is. Egy újabb rémálomból riadok fel. Meglepetésemre a többiek az ágyam körül ülnek. Mind aggódó tekintettel vizslatnak, néhányan zokognak. Biztos vagyok benne, hogy már ők is tudják.. hogy Ravi már nincs közöttünk. Fel akarok, ülni, és meg akarom ölelni őket. Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem lesz semmi baj..de pontosan tudom, hogy mi fog történni. Most szükségem van a többiek érintésére. Már csak ők maradtak nekem. Megpróbálkozom hát a felüléssel, de Leo visszanyom az ágyba.

-Neked most nem szabad megerőltetned magad…legalább neked fel kell épülnöd, ha már..-könnyei elerednek. Még sosem láttam őt ennyire megtörtnek..a mindig kemény szívű Leo, most olyan, akár egy védtelen kisgyermek.

- Tudom mi történt vele. Pont akkor ébredtem fel, amikor a szíve leállt..és végignéztem, ahogy élettelen testét elviszik.

- Sajnálom, hogy ezt látnod kellett- szipogja Leo.

- Nehogy már te kérj bocsánatot…te próbáltál egész idő alatt megmenteni minket.

- De az én nővérem volt az, aki ezt az egész helyzetet megteremtette!

- Neked semmi közöm a nővéredhez – nyugtatom meg – Sőt csak még nehezebb lehet neked..hogy..a saját testvéred átvert – próbálom erősnek mutatni magam. Bár előttük fölösleges. – Amúgy..mi történt vele?

- Taemin lelőtte. Meghalt – mondja Leo szemrebbenés nélkül.

- Értem – nekem ennyi éppen elég. Legalább az a nőszemély is oda került, ahova való. Remélem a pokolra jut. – És Taeminnel mi történt?

- Elvitték a rendőrök, úgy ahogy  Krystal többi társát is. Nem kell aggódnod emiatt.

- Rendben – bólintok. Körül nézek a szobában. Ken szorosan Leo mellett van, testük egymáshoz simul. Amikor látják, hogy őket figyelem hirtelen szétrebbennek.

- Semmi baj. Nem kell előttem titkolnotok. És nektek sem Hyuk – pillantok Hyukra aki fejét HongBin vállán pihenteti. –Ugye itt maradtok mellettem még egy kicsit?

- Természetesen – mondják egyszerre. – Egész végig melletted fogunk maradni.

- Köszönöm .

- Most viszont pihenned kell. Aludj .- megfogadom Leo tanácsát ,és álomra hajtom a fejem. Megpróbálom kizárni a külvilágot, de mind végig csak Ravira tudok gondolni..végül álomba sírom magam.

2 héttel Később

N szemszöge

Végre kiengedtek a kórházból. Borzalmas volt ezt a két hetet ott töltenem. Ráadásul szegény többieknek sem lehetett túl kellemes. Mindegy. Ennél most fontosabb dolgom van. Unottan igazítom meg fekete öltönyömet. Nem festek túl jól, de most megteszi. Kerekes székemmel kigurulok szobámból. Igen, még mindig nem épültem fel teljesen. Még pár hónapig biztos nem fogok tudni járni, ráadásul a táncolásról ne is beszéljünk. De legalább élek. És tudom, hogy Ravi is azt akarná, hogy minél gyorsabban felépüljek. Hogy minden vissza térjen a régi kerékvágásba. Próbálom teljesíteni ezt a kérését, de nem túlzottan sikerül. Szinte minden percben eszembe jut, és sírás közeli állapotba vagyok. Valamikor pedig a többieken vezetem le fájdalmamat, és velük ordítozom, pedig ők igazán nem tehetnek semmiről.

-Kész vagyok. Felőlem indulhatunk – tudatom barátaimmal.

- Rendben. – feleli Leo. Elindulunk a kocsi felé. A többiek mind beülnek, kivéve Leo, aki kiemel székemből, és berak az autó puha ülésére. Majd ő is beszáll. Az út alatt senki nem szól egy szót sem. Egy óra múlva Leo fékez, a kocsi megáll. Megérkeztünk. Mély levegőt veszek. Túl kell esnünk ezen az egészen…csak így tudjuk lezárni a dolgokat. Mindenkinek szüksége van arra, hogy méltón elbúcsúzzunk Ravitól. Valaki kiemel, és ismét a tolószékemben találom magam. Lassan begurulok a templomba. Fájdalmas tekintetű családtagokkal találom szemben magam. A többiek nem szerveztek nagy temetést, csak a közeli hozzátartozókat hívták meg. Én is segíteni akartam a szervezésben, de nem volt lelki erőm részt venni ezekben a dolgokban.

A pap odajön hozzám és üdvözöl engem, majd  Ravi nyitott koporsójához tol. A szívem hirtelen fájni kezd, alig kapok levegőt. Ravi látványa teljes sokkot idéz elő bennem. Már sokszor elterveztem ezt a pillanatot. Hogy hogyan fogom őt újra megpillantani, hogyan mondom el a beszédemet mindenki előtt. Most azonban teljesen lefagyok. Előveszem a zsebemből a gondosan megírt szövegem, hogy felolvassam. Mégis, nem érzem ezt most megfelelőnek. Elhajítom a cetlit, és hagyom, hogy a szavak maguktól jöjjenek.

-Tisztelt hozzátartozók- kezdem- A jelenlévők közül mindenki nagyon jól ismerte Ravit. Nem csak kitűnő rapper és táncos volt. Ő nem csak a csapatunk egyik értékes tagja ..hanem a testvérünk volt. Mindig is az marad- Egy rendkívüli barát, aki életét adta azért, hogy megvédje barátait…- mondom, de nem bírom folytatni. Eltörik a mécses. Könnyeim patakokban folynak. HongBin gyorsan segítségemre siet, és átveszi helyemet. Folytatja az elkezdett beszédemet. Gyönyörű dolgokat mondd Raviról, csakúgy mind a többiek

Utolsó dologként mindenki felsorakozik egy sorba. Én tartózkodom a sor elején. Kezemben egy szál vörös rózsával, amit Ravi kezei közé helyezek.- Ég veled szerelmem. Örökké. Hamarosan találkozunk. – szipogom, és egy utolsó könnyed csókot lehelek jéghideg ajkaira.