HongBin szemszöge
- Umm, rendben veled megyek. Megpróbálok nem a terhedre lenni.
- Szerinted ha a terhemre lennél, megmentettelek volna? De ígérem,
egyszer elmondom , hogy ki vagyok és miért segítek neked. Na, most viszont
gyere – mondja és kezemnél fogva elkezd húzni a sötétségbe. Egy sötét ösvényen
vezet keresztül. Alig látok el az orrom hegyéig, de mellette még így is
biztonságban érzem magam. Furcsa, mert rég nem bíztam meg ennyire senkiben. Az
emberek mindig csak átvertek. De ennek a rejtélyes fiúnak most mindenem odaadom.
Végül tovább húz a sötétbe.
Egy tisztásra érkeztünk.A Hold fénye ragyogja be ezt a csendes éji
tájat. A közeli tavon is megcsillan ezüst fénye. Szemet gyönyörködtető látvány.
A hideg szél belekap hajamba és az arcomba fújja. Ő közelebb jön hozzám, egy
percig csak bámul, majd kósza fürtjeim fülem mögé tűri. Egy percig még levegőt
sem veszek, visszafojtott lélegzettel nézem amit csinál. Ő azonban hirtelen meggondolja magát, és úgy
tesz mintha mi sem történt volna. Bevezet egy kis házikóba, ami a tisztás
közepén helyezkedik el, és felkapcsolja a villanyt. Egy szoba tárul szemem elé,
a sarokban egy ágy, mellette egy szekrény foglal helyet. A kis helyiség másik
végében a konyha van és a fürdő. Ami szemet szúr nekem, az az, hogy a falakon
mindenhol fegyverek, és egyéb ijesztő tárgyak lógnak. Ennek ellenére nem
kérdezek tőle semmit, mert megbízok benne, és tudom, hogy amúgy sem válaszolna.
Jelenleg örülök annak, hogy nem az utcán kell élnem, és befogadott. Na jó, igazat
megvallva nagyon örülök neki.
-Kérsz enni valamit? Biztos nagyon éhes lehetsz – kérdi és elkezdi
kipakolni az ételeket az asztalra.
- De,az vagyok. Köszönöm – felelem és segítek neki a pakolásban. De ő
nem engedi, inkább leültet a székre, hogy csendben várakozzak, hisz én vagyok
itt a vendég. Végül egy gondosan megterített asztallal találom szembe magam,
rengeteg étellel megpakolva. Én csak elkerekedett szemekkel nézek
- Ezt mind te csináltad? Tudsz
főzni?
- Igen. Muszáj volt megtanulnom, hisz egyedül élek itt már pár éve.
Tudom, hihetetlen, hogy 11 évesen egyedül élek egy tisztáson, és főzök magamra.
De muszáj..ugyanis megszöktem otthonról. Elegem volt már abból, hogy a szüleim
egyfolytában kioktatnak. Egyszerűen már nem bírtam tovább ott maradni.
- Oh, értem. Igazán sajnálom…de köszönöm hogy mindezt elmondtad nekem.
Végre tudok valamit rólad, még ha nem is túl sok dolgot. De jobb mint a semmi –
megölelem, magamhoz húzom és beszippantom édes illatát.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem. Én nem szoktam elérzékenyülni, de már
nem bírtam tovább. Ki kellett adnom magamból. Na de- törli le könnyeit az
arcáról – ideje enni. - Elém tol egy nagy adag rament, én meg unszolás nélkül
elkezdek falatozni.
- Ez nagyon finom..igazi főszakács lehetnél –nevetek, és még egy
adagot teszek a tányéromba.
- Örülök , hogy ízlik – mondja. Miután befejeztük a vacsorázást, és
elpakoltuk az asztalt, előkészítette az ágyat.- Szeretnél velem egy ágyban
aludni? Vagy aludjak én a földön, és te az ágyban?
- Szívesen alszok veled együtt. Vagy ha szeretnéd, akár aludhatok én a
földön.
- Na ne viccelj. Akkor velem alszol, probléma megoldva.
- Rendben - mosolygok és bemászok
mellé .Szerencsére igen nagy ez az ágy, így mindketten kényelmesen
elférünk rajta. Én azonban nem tudok aludni, lepörögnek előttem a mai nap
eseményei. Sikerült megszöknöm, és jelenleg egy 11 éves fiúval élek egy házban,akinek
a falai tele vannak fegyverekkel,és maszkot visel. Mindez egy eldugott tisztás közepén. Különös.
- Te már alszol?- kérdem tőle halkan.
- Most már nem – fordul felém érdeklődően. – Valami baj van?
-Ne-nem, csak érdekel, hogy te ebben a maszkban fogsz aludni?Nem
kényelmetlen?
- Nem. Már megszoktam. És muszáj viselnem. Nem fedhetem fel előtted az
igazi arcomat, mert azzal veszélybe sodornálak. Ezért kérlek, amíg alszom, ne
próbáld meg levenni rólam. - bólintok. Nehéz lesz ellenállni, de végül
engedelmeskedem neki. Nagy nehezen álom nehezedik a szememre és sikerül
elaludnom. Reggel a nap sugarai ébresztenek, de H azonban nincs mellettem.
Kikászálódok az ágyból, és elindulok a konyha irányába. Finom tojásrántotta
illata csapja meg az orromat.
- Mióta vagy ébren?- kérdezem tőle fáradtan, és megdörzsölöm karikás
szemeimet.
- Egy órája. Gondoltam addig csinálok reggelit, amíg fel nem ébredsz.
Ezután viszont el kell mennem egy kis időre. Majd jövök – mondja és kiviharzik
az ajtón. Csak késő este tér vissza, de nem mondja el merre járt. Egyből
beleveti magát az ágyba, és már alszik is. Ez a körforgás ment egy éven
keresztül, és sosem tudtam meg, merre járt. Amíg ő nem volt otthon, én kitakarítottam
a házat, hátha valami hasznomat veszi ezzel, és nem csak teher leszek számára.
Egyik nap viszont már nem tért haza. Teltek az órák, napok hónapok, de még
mindig semmi hírt nem hallottam felőle. Kétségbeesetten próbáltam megtalálni,
de semmi. Napról napra biztosabb voltam benne, hogy elveszítettem őt, és soha
nem tudtam megköszönni neki, amit értem tett. Bűntudatot éreztem, ezért már nem
akartam tovább nála maradni. Elindultam a városba, ahol az énekléssel kerestem
a kenyeremet. Valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve kezdtem el énekelni, de
bejött. Megkeresett az egyik ügynökség, akik igen tehetségesnek találtak, így
kerültem a VIXX-hez. Ezután próbáltam elfelejteni a múltamat.
Mondom és befejezem a mesélést.
Hyukkie csak mosolyogva figyel engem.
-Miért mosolyogsz? kérdezem tőle érdeklődve.
- Végre elárulhatok neked valamit, amit 7 éven keresztül titkolnom
kellett előtted. Én vagyok H. Én szöktettelek meg az árvaházból, velem laktál
egy éven keresztül, én főztem neked minden nap vacsorát. - szavai lassan
hatolnak el a tudatomig. Ne-nem ez nem lehet..de igazából legbelül mindig is
éreztem, hogy ő az, csak nem mertem beismerni magamnak.
- Ez hogyan lehetséges? – kérdem tőle izgatottan. - Azt hittem
meghaltál 6 évvel ezelőtt.
- Mint látod, nem így történt. Régen azért tűntem el minden nap hosszú
időre, hogy megvédjelek téged. Ugyanis valaki bántani akart téged, és én azt
akartam kideríteni, hogy ki az. Sajnos nem jártam sikerrel, viszont egyik nap
kaptam egy levelet, amiben az állt, hogy tűnjek el, vagy megölnek téged.
Nagy nehezen rávettem magam a távozásra, és bíztam benne , hogy
megleszel nélkülem is. Ez így is törént, és egy szerencsés véletlen folyamán
egy bandába kerültünk. Eddig nem mertem elmondani, hogy ki vagyok, de végre
rávettem magam. Remélem meg tudsz nekem bocsátani- dadogja.
- Soha nem is haragudtam rád. Csak aggódtam érted, és nem tudtam miért
tűnsz el nap mint nap. Aznap amikor nem
jöttél vissza nagyon pánikba estem. Bíztam benne hogy visszatérsz, de
nem így történt, ezért elkezdtelek keresni. Sikertelenül..de azt még mindig nem
mondtad el, hogy ki is vagy pontosan, és miért szöktettél meg, miért vigyáztál
rám..
- Régen az én szüleim és a te szüleid nagyon jóba voltak. A szüleid
látták, hogy magabiztos, és tehetséges gyerek vagyok ezért megbíztak egy
feladattal. Azt mondták , hogy veszélyben vagy náluk, ezért egy árvaházba kell
adniuk téged. Azt is mondták, hogy
figyeljelek, és nap mint nap látogassam meg az árvaházat. Minden nap láttam,
ahogy az udvaron játszol a többi gyerekkel, ahogy csúfolnak téged és megvernek.
Bevallom őszintén, először csak a pénzért figyeltelek téged, ugyanis a szüleid
sok pénzt fizettek nekem ezért. Azonban napról napra egyre jobban
megkedveltelek, és vágyakoztam utánad. Nem bírtam nézni, ahogy ott szenvedsz az
árvaházban, ezért engedélyt kértem a szüleidtől arra, hogy megszöktesselek, és
a továbbiakban én vigyázzak rád. Ez így is történt, szerencsére minden simán
ment, addig a napig amíg meg nem ölték őket. A szüleid egy terrortámadásban
haltak meg, mivel befolyásos politikusok voltak. Másnap kaptam egy levelet,
hogy tűnjek el a közeledből, vagy téged is megölnek. Én nem tudtam mit tenni,
engedelmeskedtem nekik. Gondolom, ők azt hitték, hogy nem tudsz majd magadról
gondoskodni, és pár napon belül meghalsz, de nem így történt. Megerősödtél, és
okos, tehetséges lettél. Bekerültél a VIXX bandába, ahol már biztonságba
voltál. Amikor megláttam, hogy te is a banda tagja leszel, a szívem hevesen
vert, hogy végre ennyi év után újra láthatlak. De tudtam, hogy nem fedhetem fel
a kilétem, mert akkor újra veszélybe kerülnél. Igaz, már évek óta nem hallottam azokról, akik megölték a szüleid, de biztosra
akartam menni. Most már tényleg mindent
tudsz rólam.- én teljesen lesokkoltam. Az agyam még nem fogta fel ezt a
rengeteg új információt. Jelenleg csak egy dologra tudok gondolni. Arra hogy
szeretem, és őt akarom életem végéig magam mellett tudni. Mély levegőt veszek,
és megcsókolom. Ő úgy csókol vissza , mint még sosem. Szenvedéllyel és vággyal.
Érzem, hogy végre megkönnyebbültem, most,
hogy már tudom az igazságot. Egyedül az bánt, hogy éveken keresztül utáltam a
szüleimet, amikor ők csak meg akartak védeni, és miattam haltak meg. Ez sose
fogom megbocsátani magamnak. Könnyek gördülnek le az arcomon.
-Shh, semmi baj, ne sírj. Ne okold magad a szüleid halála miatt. Nem
te tehetsz róla. Nyugodj meg. - mondja és magához szorít. Nem akarom, hogy még
egyszer elengedjen. Örökké mellette akarok maradni. Ezekkel a gondolatokkal
álomba sírom magam, Hyukkie karjai között.
Reggel szerelmem kétségbeesett hangjára ébredek.
-Mi történt? – kérdem aggódva. Körülnézek. Egy zárt szobában találom
magam. - Mi ez a hely? Miért nem a raktárban vagyunk? Nem értem,
összezavarodtam.
- Én sem tudom. Csak azt, hogy amikor felébredtem már itt voltunk
megkötözve.
- Úristen? Mi történhetett az éjszaka? És ki az ott a sarokban?
- A sarokban? Eddig észre sem vettem..- a sarokban ülő személy
felemeli fejét és ránk néz. Ravi az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése