22.Fejezet

22.Fejezet ( http://www.youtube.com/watch?v=iVHmIpUpBxI&list=RDMOG7BexjPjM )

N szemszöge

Nem gondolkodom. Nem gondolok a következményekre. Egyszerűen csak Ravi elé vetem magam, hogy megvédjem őt. A kés eltalál,, egyenesen a mellkasomba fúródik.  Érzem, ahogy a hegyes tárgy szétmarcangolja a húsom. Éles fájdalom hasít végig testemen. Az égető, bizsergő érzés átjárja egész lényemet.Az egész mellkasomban szétárad, majd megfertőzi karomat, a lábaimat, sőt a fejemet is. Érzem, ahogy a szívverésem lassulni kezd, fejem egyre jobban lüktet. Ránézek arra a helyre, ahol a kés eltalált. Azt hittem sokkal több vért vesztettem, de meglepetésemre alig vérzek. Ekkor rájövök, hogy a kés még mindig bennem van. Valahogy ki kéne szednem onnan. Mély levegőt veszek, és egy hatalmas üvöltés kíséretében kirántom onnan. Mindenki a meglepetés hatása alatt van. Senki nem számított arra, hogy előbukkanok a semmiből..a sötét hajú férfi sem, így utolsó erőm összeszedve eldobom az előbb még bennem lévő kést. Mint ahogy az várható volt, nem találom el. Ő még jobban bedühödik, előveszi a fegyverét, és rám céloz. Még sosem lőttek meg pisztollyal, fogalmam sincs milyen érzés lehet, de úgy tűnik hamarosan megtudom. Ravi hisztérikus hangjára leszek figyelmes.

-Ne! N érlek…ne..nem akarlak elveszíteni.

- Sh…semmi baj..senkinek nem fogok hiányozni.

- Nekem igen!- ordítja- Végig szerettelek! Eddig össze voltam zavarodva..de amikor a  halál torkában voltam, csak rád tudtam gondolni. Számomra egyértelművé vált, hogy te vagy a legfontosabb számomra. Tudod miért akarlak? Azért, mert nem tudtam, hogy elveszett voltam, míg te meg nem találtál. Mert te vagy az aki tökéletes vagy számomra. Rájöttem, hogy rád vártam, mióta csak élek. Te vagy a másik felem. A kristálytiszta levegő, mely körülvesz, és élettel tölti meg a testemet. A csillagok, és az ezüstös holdfény az éjszakában, amely nélkül komor lenne a világ. A bársonyos víz, ami úgy simogatja minden porcikámat, mit ereiben sebesen rohanó vér, ami felforr , ha a közelembe érsz. Ha azt akarod hallani, hogy meghalnék e érted, a válasz igen. És semmi kétség, hogy ölnék is , gondolkodás nélkül..sajnálom, hogy ezt most nem tudom teljesíteni. Szeretlek. Éppen ezért nem hallhatsz meg…most nem. Ha kijutunk innen minden ígéretemet teljesíteni fogom. Ígérd meg, hogy túléled!– Megpróbál kiszabadulni a kötél szoros fogságából, hogy odajöhessen hozzám, de mozdulni sem bír. Én még a sokk alatt vagyok.  Szavai hallatára könnyeim kicsordulnak. Értem, hogy mit akar. Mivel ő nem tudom mozdulni összeszedem magam, és  felállok. Nagy nehezen sikerül lábaimra állnom, de egész testem remeg a fájdalomtól. Mindez nem érdekel. Ravi szeret, és csak ez számít. Remegő lábaimon szerelmem felé veszem az irányt, ugyanis ő még mindig nem tud mozdulni, mert ki van kötözve, akár egy játékszer. Arcát közelebbről is megvizsgálom. Ő is sír. Kezemet ráteszem szívére. Ekkor ő megteszi azt a mozdulatsort, amire egész életemben vágytam. Ajkaink némán összeforrnak. Szemeim lehunyom, és átadom magam a pillanat hevének. Kizárom a mellkasomban lüktető fájdalmat. Számomra megszűnik minden. Elmémet még jobban ellepi a köd. Mikor puha ajkai ténylegesen számhoz érnek, úgy érzem mintha tűk fúródnának minden egyes porcikámba. Nem fáj, csak kellemesen bizsergető érzés. Az illat amely pórusaiból és bőréből árad még jobban felkavar, elkápráztat. A körülmények ellenére ez mégsem egy éhes, vágyakozó, kétségbeesett csók , hanem olyan lágy, és óvatos, mintha csak ujjaival simított volna végig párnácskáimon. Csupán egy csók volt, az első és utolsó csókunk,érzékszerveim mégis teljesen megbolondultak .El akarom mondani, hogy én is mennyire szeretem őt. Hogy folyamatosan  csak rá gondoltam. Hogy ő a legfontosabb számomra. Tudatni akarom vele, hogy utálom magam, amiért nem találtam meg korábban őt…Elkéstem..de már nekem is késő. A mellkasomban lévő fájdalom a százszorosára nő. A férfi elsüti a fegyvert. A golyó a szívembe fúródik. Itt a vége.

- Szeretlek Ravi- csak ennyit tudok kinyögni, mielőtt pilláim lecsukódnak. Örökre.

Ravi szemszöge

Fájdalmamban üvöltök. N keze lassan elernyed, érintése eltűnik mellkasomról. Élettelen teste a földre zuhan. Szíve leáll. Lélegzete megszűnik. Csillogó szemei lecsukódnak. Azok az íriszek, amik még pár másodperce az arcomat fürkészték,  nincsenek már. Gyönyörű ajkai  nem mozognak többé. Nem érezhetem újra magamon puha párnácskáit, bármennyire is szeretném. Vége. Mindennek vége. Nem akarom elhinni, hogy meghalt. Nem. Az lehetetlen. N mindent kibír..ezen is túlleszünk. Biztos, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Végre elmondhattam neki, hogy hogyan érzek.. Erre az univerzum így vág vissza. Megöli őt..most már nekem sincs miért élnem.. N meghalt, fölösleges életben maradnom…- A férfi, mintha hallaná gondolataimat újra felemeli a fegyverét. Most én vagyok a célpont.  Lassan, kimérten mozog. Egyenletesen veszi a levegőt. Arca rezzenéstelen. Az iránta való gyűlöletem egyre nagyobb mértékben jelenik meg bennem. Ekkor azonban elsüti a pisztolyt. Fejbe talál. Nem érzek semmit. Se fájdalmat, se égető érzést. Egyedül ez az üresség zavar..Úgy tűnik így fogok meghalni. Egy dohos kis szobában, Párizsban. De legalább N velem van.A túlvilágon találkozunk

Leo szemszöge

Abban a pillanatban, amikor a férfi előveszi a nagy kést, hogy leszúrja Ravit kiszabadítanom kezeimet. Két őr van velünk, akik a szobában lévő történéseket figyelik. HongBinnak is sikerül kiszabadulnia. Egy másodperc erejéig pillantásunk találkozik. Mindketten tudjuk, hogy mit kell tennünk. Egyszerre felpattanunk a székeinkről, és az őrök felé vesszük az irányt. Éppen lőni akarnak, amikor hirtelen behúzok neki egyet. Fegyverét kiütöm kezéből, és magamhoz ragadom. HongBin követi példámat. A többieket szintén megszabadítjuk a kötelektől.  Nem tudom miért, de valahogy az az érzésem van, hogy túl könnyen ment ez az egész. Még biztos lesznek más nehézségeink is. Ekkor meghallom azt a hangot. Egy pisztoly dörrenését. Mind a négyen egy emberként fordulunk a szoba felé, ahol Raviék vannak. Az üvegen keresztül látjuk, ahogy Ravi megcsókolja N-t, majd leaderünk összeesik. Nincs időnk feldolgozni az eseményeket. Mindenki csak arra tud gondolni, hogy valahogy meg kell menteni őt..még nem hallhatott meg. Kirontunk a helyiségből, ahol eddig fogva tartottak minket, és befutunk a mellettünk lévő szobába, ahol Ravi tartózkodik. Én megyek elöl, és belépek a helyiségbe. Az őr éppen ekkor húzza meg a ravaszt. A célkeresztben rapperünk van. Én is előrántom fegyverem, és bemérem áldozatomat de már késő. Ravi végtagjai szintén elernyednek. Teste élettelen, akár csak N-é. Mérhetetlenül nagy gyűlöletet érzek a férfi iránt. A többiek mögöttem vannak, és sírnak. Én azonban minden erőmet összeszedem, fogaimat összeszorítom, és próbálom tartani magam. Én is a sokk alatt vagyok,de most nekem kell megvédenem a többieket is, mert csak nálam van fegyver. Csendre intem őket.  Ugyanis úgy tűnik még az őr nem vett észre minket. Itt a tökéletes lehetőség. Mielőtt azonban sikerülne elsütnöm a fegyvert, egy ismerős női hangra leszek figyelmes. Krystal az.

-Megölte már Hyukot? – kérdi izgatottan a Krystal egy őrtől. 

- Igen.- feleli- Két lövést is hallottam. Valószínűleg Hyuk már nem él.

- Örömmel hallom. – mondja nővérem.Idő közben nekünk sikerült elrejtőznünk, így nem vehetett észre minket. Egy olyan helyről figyelem az eseményeket, ahonnan tökéletesen rálátok a szobában zajló dolgokra. A nő belép a  helyiségbe. Arcán  a döbbenet tükröződik.

- Miért fekszik a földön ez a két áldozat? Hyuk miért nincs közöttük? Mit tettettél te barom?- üvölti a teremben lévő sötét hajú férfinak.

- Én csak megöltem Hyukot, ahogy kérted. Ez  a másik meg útban volt- bök a  fejével N felé.

- Ravit, és N-t ölted meg te szerencsétlen! Hyuk nincs közöttük! Még egy képet is küldtem róla. Hogy keverhetted össze őket?

- Nem tudom..sajnálom- süti le fejét a férfi.

- Hol vannak most a többiek? – kérdi idegesen Krystal. A szomszédos szobában- mutat az üveg felé.

- De hát nincs ott senki! – üvölti a nővérem. – Csak azt ne mondd hogy megszöktek.. És Hyuk is közöttük van..Az egész tervemet elszúrtad, te szánalmas alak! – elővesz egy puskát, és lelövi vele a sötét hajú férfit. – Nincs szükségem szánalmas alakokra! Viszont mindenki figyeljen. Nem juthattak messzire. Még az épületben lehetnek! Az összes kijáratot zárják le!– üvölti. Ekkor azonban szívéhez kap, és összeesik.

21.Fejezet

N szemszöge

Taemin terve nem kifejezetten zseniális, de nem érdekel. Ennél jobb pillanatnyilag amúgy sem jutna eszembe. Még megbeszéljük pontosan a részleteket, és egy Párizsi térképet is kapok a biztonság kedvéért, ha esetleg Taemint észrevennék, és csak magamra kéne hagyatkoznom. Igazából most is ez a helyzet. Nem bízom benne. Éppen ezért késemet végig magamnál tartom.

-Látom nem akarod eltenni azt a kést. De egy kés nem lesz elég az akcióra…ennél több kell – mondja miközben feláll a székből, és elindul az egyik szekrény felé. Keres valamit. Már éppen meg akarom kérdezni mit csinál, amikor a szekrény mélyén megpillantok egy széfet. Taemin beüt egy hosszú számkódot, majd amikor kinyílik a széf, diadalom ittasan néz felém. Ekkor megpillantok a kezében két darab pisztolyt. Felemeli az egyiket,és felém tartja. A lélegzetem eláll, és moccani sem merek. Úgy döntök, hogy ennek így nincs semmi értelme, muszáj lesz cselekednem. Eldöntöm, hogy el fogom hajítani a késemet. Egyenesen a szívére célzok. Ekkor a fiú hangosan felnevet.

-Nyugaloom- tarja fel a kezeit és eldobja a fegyvereket. – Csak neked akarok segíteni. Tessék- mondja miközben felém nyújtja az egyik pisztolyt. Teljesen ledöbbenek..most komolyan csak szórakozik ?

- Ah értem…- mondom, de legszívesebben itt és most megölném. Bár holtan nem sok hasznát venném, szóval inkább türtőztetem magam, és csak mosolygok. – Köszönöm. Végül is ennek még hasznát vehetem. Jobb mint egy kés..

Ezután lefoglaltam két jegyet a legközelebbi járatra, és el is indultunk a reptérre. A kocsiban szótlanul ültünk egymás mellett, akárcsak a repülőn.  Végül én szólaltam meg elsőnek.

-Hogyan szerettél bele Krystalba?- töröm meg a kínos csendet.

- Hosszú történet..és az egész olyan értelmetlen. Így jobban belegondolva, nem értem magamat. Mindvégig éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem hallgattam az ösztöneimre. Pedig jobb lett volna mindenkinek. Sajnálom – szipogja, és nemsokára könnyei is folyni kezdenek. Valahogy nem tud meghatni a látványa, de azért mégsem kéne ennyire haragudnom rá…végül is ő csak szerelmes volt..de aztán meg eszembe jut az, hogy én is az vagyok, és mennyire szeretem Ravit..és Ravi meg Taemin miatt szenved . Bár nem tudom mennyivel lenne jobb a helyzet, ha Ravi helyett most Hyuk

szenvedne…

-Semmi baj- felelem végül. Természetesen nem bocsátottam meg neki, de valahogy el kell nyernem a bizalmát, hogy aztán majd valahogy végezhessek vele.   Nem felel. Úgy gondolom inkább nem húzom a témát, ezért berakom a  fülhallgatómat,  és lepihenek egy kicsit.

A bemondó hangjára ébredek. 5 perc múlva leszállunk. Gyakorlatilag átaludtam az egész utat, ami azért megkönnyebbülés, mert így kevesebb ideig éreztem magam kínosan Taemin társaságában. Szerintem ő ugyanígy van vele. Eddig nagyon jó barátok voltunk, de most értelemszerűen minden megváltozott közöttünk. Eltűnt a kölcsönös bizalom és egyéb dolgok a barátságunkból. Nem poénkodunk egymással, egyszerűen csak akkor szólunk egymáshoz, ha muszáj.

Miután leszállunk  a gépről, elindulunk az egyik szálloda felé. Egy kis szobát vettünk mi, mert úgyis csak rövid ideig lesz rá szükségünk, és így legalább nem keltünk feltűnést. Benyitok a szobába. Az alkohol és a hányás keverékének szaga csap meg. Valami elviselhetetlen ez a bűz. Kezemet orrom elé tartom. Beljebb merészkedek, de ott csak még rosszabb látvány fogad. Mindent a por és a mocsok lep el. A sarokban valóban egy hányásfolt díszeleg. Így már érthető  a szag.  Na igen, gondolom ezért volt ilyen olcsó a szállás. Mindegy is. Lassan leülök az ágyra, mire abból rengeteg por száll fel.  Taemin követi a példámat. Szétterítjük rajta jegyzeteinket, és még egyszer utoljára átbeszéljük a tervet, mielőtt tényleg akcióba lépnénk.

Ravi szemszöge:

A nővérke ruhás nő egy hosszú folyóson vezet végig. Egy szoros bilincset helyez a csuklómra, hogy véletlenül se szökhessek meg. Hallom, ahogy a többieket is kivezetik a szobából, és elviszik őket valahova. Engem belöknek egy helyiségbe aminek közepén egy szék található. A székkel szemben egy üvegfal van, ahol a többiek aggódó tekintetével találom szembe magam. Őket is megbilincselték, hogy ne menekülhessenek el. Hát persze, már el is felejtettem. A nő azt mondta, hogy végig fogják nézni a halálomat..lehet, hogy jobb lenne ha öngyilkos lennék. Így mindenkinek megkönnyíteném a  dolgát. A többieknek sem kéne végignézniük a haláltusámat, és talán így maradna egy kis méltóságom is..de semmit nem találok, amivel végezhetnék magammal.

A terembe bejön egy sötét hajú férfi. Odakötöz a székhez, majd leveszi a felsőmet. Tehetetlen vagyok. Csak azt tudom, hogy ma biztosan meg fogok halni. Egyedül az zavar, hogy nem tudtam elbúcsúzni a  többiektől..főleg nem N-től. Veszekedéssel váltunk el egymástól.

A férfi ekkor fogja magát, elővesz egy fekete filcet, és elkezd szaggatott vonalakat rajzolni a testemre. Először furcsán méregetem,hogy mit csinál. Nem tudom elképzelni, hogy miért rajzolgat rám vonalakat. Aztán leesik. A bemetszések helyét rajzolja rám, akár az orvosok, amikor plasztikai műtétre készülnek.

Úgy tűnik, hogy az elrablóm nagyon utálhat engem, pontosabban Hyukot, hogy ennyire gondosan eltervezett mindent. Gondolataimat az zavarja meg, hogy a férfi egy szikével közelít felém. A vonalak mentén bemetszéseket ejt rajtam. Pont ahogy gondoltam. Felüvöltök a fájdalomtól. Nem egyszerű fájdalmat érzek, hanem olyan, mintha mindent százszor jobban érzékelnék. Testem minden része csupa vér. És úgy tűnik, hogy ez csak a kezdet. A férfi kimegy a szobából, majd egy perc múlva visszatér, kötelekkel a kezében. Eloldoz a széktől, majd felborítja a tárgyat velem együtt. Arra kényszerít, hogy felálljak. Minden erőmet össze kell szednem ehhez az egyszerű művelethez, ugyanis fejem hasogat, a látásom zavaros, csakúgy mint elmém. Végtagjaim nem úgy mozognak , ahogy én szeretném,és még mindig vérzek. A nagy vérveszteség miatt el is ájulok.

5 perc múlva, mikor magamhoz térek kikötözve találom magamat. Kezeim és lábaim feszülnek. Olyan vagyok, mint egy kifeszített baba.  Alig bírok eszméletemnél maradni, de nem akarok újra elájulni. Látom, ahogy a többiek sírnak és üvöltöznek az őrökkel. Teljesen kikészültek. Engem elszomorít ez a látvány.. nem akarom, hogy miattam szenvedjenek.

N szemszöge

Egy épület mögött rejtőzködöm. Taemin az egyik fa mögött húzódott meg, ahonnan rálát a bejáratra, ahol fogva tartják a többieket. Én hátulról próbálok bejutni. Felmászok a tűzlétrán. A tűzlétra mellett egy terasz található. Taemin szerint sosem őrzik az épület azon részét, így gond nélkül bejuthatok. Megpróbálok átugrani a létráról a teraszra. Ez többé kevésbé sikerül is. Fél kézzel kapaszkodom az erkély szélébe, hogy le ne zuhanyjak. Lábaim a  levegőben  lógnak. Ha most leesek, végem. 7 emeletnyi zuhanást biztos nem élnék túl. Összeszedem minden erőmet, és arra gondolok, ha én meghalok, akkor Ravin sem tudok segíteni. Sikerül felhúznom magam. Felállok, majd kabátom belsejét kezdem el tapogatni. Meggyőződök róla, hogy fegyverem nálam van.

-Tiszta. Mehetsz – hallom Taemin hangját a vonal túlsó végéről. Összeszedem minden bátorságom, és belépek az épületbe. Gyorsan körülnézek. Egyelőre nem találok semmi gyanúsat. Csendben haladok végig egy szűk folyóson, mikor kiáltásokra leszek figyelmes. Elkezdek rohanni a hangok irányába, mire két nagy darab testnek ütközök. Az őrök azok. Gondolkodás nélkül előveszem kabátomból fegyveremet. Ők is pisztolyukért nyúlnak, de késő. Én gyorsabb vagyok, és rájuk szegezem a cső végét. Hezitálás nélkül meghúzom a ravaszt. Nem nézek vissza, nem tudom megöltem- e őket, csak gyorsan rohanok tovább a hangok irányába. Hirtelen megtorpanok az egyik ajtó előtt, ahol különösen hangosan hallatszik a kiabálás. Benyitok  a helyiségbe. Megpillantom Ravit kikötözve, ahogy egy sötét hajú férfi éppen egy  nagy kést vesz elő, és szerelmem hátába akarja szúrni. Gondolkodás nélkül elé ugrom, hogy megvédjem őt.

20. Fejezet

N szemszöge

-Engedj be te szemétláda! – üvöltöm miközben Taemin ajtaját püfölöm már vagy 10 perce. Kezem már fáj, de nem érdekel. Már éppen fel akarom adni, és menni készülök, amikor végre résnyire kinyitja az ajtót.

- Mit akarsz ? –kérdi tőlem  szemtelenül, felvont szemöldökkel . Ábrázata nyugodt. Mintha mi sem történt volna, pedig pontosan tudja, hogy gyanakszom rá, és nem hiszek neki.

- Csak beszélni akarok Ravival – bököm ki végül. – Itt van? – kérdésem hallatára hezitálni kezd. Érezhető a feszültség kettőnk között. – Ahogy sejtettem. Nincs nálad. Hazudtál nekem.

- Semmi közöd ahhoz , hogy én éppen mit csinálok és kivel! – egy pillanatra megáll. – Nem akarom, hogy te is bajba kerülj miattam.

- Nagyon is sok közöm van hozzá!- visítom – Amúgy is már nyakig benne vagyok. Eltűnt a szerelmem, és tudom, hogy valami közöd van hozzá. Szóval mondd már el mit tudsz, amíg kedvesen kérem. Ha a többiek erre rájönnek, akkor annak nem lesz jó vége.

- Sajnálom – süti le szemeit..- Te még nem is tudod?

- Mit nem tudok? – kérdem tőle idegesen. Szemeim már- már villámokat szórnak, a fejem hasogat, a gyomrom görcsbe rándul..nem tudom mit fog mondani, de rossz előérzetem van..Semmit nem válaszol..most már tényleg nagyon dühös vagyok rá. Azt hittem Taemin a barátom, és bízhatok benne. De úgy tűnik senki sem az akinek látszik. Mérgesen hátralököm az ajtót és belépek a helyiségbe. A  nyakánál fogva a falhoz szorítom. Feje szinte rögtön lilulni kezd és levegő után kapkod.

- Beszélj – sziszegem dühösen.

 - Jó-jó… szóval az van, hogy nem csak Ravit rabolták el. Mindenkit elvittek a vixxből, kivéve téged. De nyugi én a te oldaladon állok. Engem is átvertek.

- Ugyan már ha az én oldalamon állnál nem raboltál volna el senkit. Most nem lennénk ebben a helyzetben. Boldogan élhetnénk , minden rendben lenne, nem kéne most veled ordítoznom..

- Sajnálom – ismétli újra mint valami robot.

- Sajnálhatod is. De legalább azt mondd el , ki vert át, és mi a francért kellett elrabolnod mindenkit? Mégis mi a jó fészkes fene folyik itt? És engem hogyhogy nem vitt el senki? Világosíts fel! Most! És hidd el, rájövök ha hazudsz- nem akar válaszolni, úgyhogy még erősebben szorítom.

- Leo nővére…- nyögi.

- Mi van vele? – kérdem. Picit engedek a szorításomon, hogy tudjon beszélni.

- Ő a főnök..Azt mondta nekem, hogy raboljam el Hyukot, hogy együttlehessen Binnievel. Persze erre csak utólag jöttem rá, miközben fülig szerelmes voltam belé. Éppen ezért engedelmeskedtem is neki…De aztán gyanúm támadt, így Hyuk helyett Ravit raboltam el..Bocsánat, de Ravit utálom, és szegény Hyukot nem akartam bántani, mert olyan kis gyerek még. – nem tudom megemészteni az előbb hallottakat. Már az kikészít, hogy Hyukot bántani akarták, vagy bármelyik csapattagot..Ravi már csak hab a tortán. Úgy érzem ez a pillanat végtelen ideig tart..fulladozok, és kezdek bepánikolni, de erősnek kell mutatnom magam. Most nem törhetek össze. Nem válaszolok, ezért halkan folytatja.

- A többieket meg azért vitte el, mert valószínűleg veszélyeztették a tervét..ennek pontos okát én sem tudom. Még a saját öccsét is képes volt elrabolni azért, hogy együtt lehessen HongBinnel. Veled azért nem foglalkozott, mert tudta, hogy magad alatt vagy, és semmi értelmesre nem lennél képes mostanában..- még mindig nem tudom hogyan reagáljak. Kibököm az első használható dolgot ami eszembe jut.

- Hol vannak most?

- Párizsban. Mindenki ott van. Én is ott voltam egy darabig, de amikor már nem volt rám szükség, hazajöttem. Ja, és a legfontosabb dolgot elfelejtettem elmondani..Hyuk meg fog halni. Azaz Ravi..

- Na ne nevettes. Ilyen messzire még Krystal sem menne. Lehetetlen. Hazudsz- mondom, de tudom h igaza van.. – Úgysem hiszik el , hogy Ravi Hyuk..nem is hasonlítanak.

- Krystal elfoglalt, és ő sosem saját kezűleg végzi el a munkát..szóval ő még nem is tudja pontosan, hogy átvertem, és Hyuk helyett Ravit vittem el. A segédjei meg Párizsban élnek..ott nem vagytok túl ismertek, szóval még senki nem jött rá semmire. És saját maga mondta, hogy a többiek végig fogják nézni a halálát. Úgy tűnik a tervét te fogod romokba dönteni. És segíteni akarok neked.

- A-a. Ne is álmodj róla. Úgy tűnik már nincs szükségem rád, szóval – előrántok egy kést a csizmámból. Mindig hordok magamnál egyet a biztonság kedvéért. Ráadásul a csizmában senki nem találja meg. Tökéletes rejtekhely. Lehet, hogy beszerzek egy pisztolyt is.

- Ne! – ordítja. – Hagyd abba. Szükséged van rám! Nélkülem nem találod meg őket.  Csak én tudom, hogy hol van a raktár, ahol fogva tartják őket.

- Miért kéne bíznom benned? – teszem fel mogorván kérdésem.

- Mert így megmentheted a többieket. Ismerem Krystal kínzási módszereid , és hidd el nem kellemesek..Ott voltam amikor ráküldött két őrt Ravira, hogy büntessék meg..Az őrök megerőszakolták őt..persze nekem ez túl sok volt, és nem bírtam végignézni, ezért kirohantam a szobából. Nem tudom pontosan mi történt ott, de fájdalmas hangok szűrődtek ki az ajtó mögül. Ja , és azt elfelejtettem, hogy előtte az egyik csinos kis nővérke vette kezelésbe..

- Ezt most hagyd abba ! Nem bírom hallgatni – kezeimet a fülemre tapasztom és lerogyok a  földre. Megerőszakolták?  Képesek voltak bemocskolni gyönyörű testét? Már attól is rosszul vagyok, ha belegondolok, hogy hozzáértek…aztán levették a nadrágját és..Mindig is azt hittem, hogy én leszek az első férfi számára..legalábbis reménykedtem benne. De úgy tűnik elkéstem és most..bármelyik percben megölhetik. Végül is mire várnának? Már mindenkit elkaptak, velem nem foglalkoznak. Nem szabad tovább vesztegetnem az időt. Most kell lépnem, amíg még nem tudják, hogy tudom mi folyik itt. Egy lépéssel mindig előttük kell járnom. Muszáj megtennem ezt Raviért…ennyivel tartozom neki, azok után, hogy milyen csúnyán összevesztük..Nem is tudtam rendesen elköszönni tőle. Mi van akkor, ha ezek voltak az utolsó szavaink egymáshoz? És soha többé nem hallhatom gyönyörűen csengő hangját..nem nézhetek csillogó szemeibe…Nem. most le kell állnom. nem szabad ilyenekre gondolnom.

- Halljuk a tervet – mondom miközben feltápászkodom a földről. Ő végig csendben figyelt engem.

- Hát, igazából még nem találtam ki mit is kéne csinálnunk… - szemeim vörösek és gyilkos tekintettel nézek rá. Pillantásomra megenyhül, és végül kinyög valamit.

- Nem lesz egyszerű, és elég kockázatos, de…

- Nem érdekel. Bármire hajlandó vagyok.

- De ez tényleg nagyon durva..

- Mondom hogy nem érdekel!- förmedek rá ismét. Én ezt már nem bírom.. túl sok ez nekem. És kezdem elveszíteni a  fejem. Nem is ismerek magamra.. alig telt el egy hét mióta összevesztem Ravival..és azóta az életem a feje tetejére borult. Túl sok minden változott meg. De még mindig olyan szánalmas vagyok . Itt panaszkodok, amikor  a többiek élete veszélybe forog. Nem élném túl, ha bármelyiküket is elveszíteném.. a banda úgy már nem lenne teljes. A kisfiús Hyuk , a komor Leo, a, és a felelősségtudó HongBin, poénkirályok Ken  és Ravi nélkül.. ahogy Ravi eszembe jut újra elérzékenyülök. - Szóval akkor- szedem össze a gondolataimat. – Mi a terv?

- Szépen lefoglaljuk a jegyeket a  legközelebbi járatra, és elrepülünk Párizsba. Azután keresünk egy szállót ahol meghúzzuk magunkat egy kis ideig. Éjszaka akcióba lépünk. Telefonon keresztül elmondom neked, hogy hol találod a raktárt, miközben én végig fedezlek. Ugyanis ha engem észrevesznek, és rájönnek hogy veled vagyok, akkor lőttek az egész tervnek.  Szóval odamész a raktárhoz és…önként feladod magad. Engedni fogod, hogy elfogjanak.- terve elég érdekesen hangzik, de nem ellenkezek. Egy kis hatásszünetet tartok, de végül belemegyek a dologba.

-Rendben. Kezdődjön a játék 

Dream or reality? - OneShot

Eső, mely cseppjei engem áztatnak. Nem menekülhetek előlük. Éppen ezért szeretem annyira az esőt. Az eső jó. Nem értem, hogy az emberek miért félnek egy kis esőtől..a vihart is imádom. Szeretem nézni ahogy  a sötét felhők az égen gyülekeznek, a villám csattog, és fénye beragyogja az egész helyet. Szeretem hallani, ahogy az ágak recsegnek, fúj a szél, és tombol. Most is hiába van pár lépésre az autóm, akkor sem mozdulok.  Lehunyom a szemem és hallgatom az esőcseppek hangját, amik egyre gyorsabban, és hangosabban esnek le az égből mindent és mindenkit elérve. Már nem is tudom mióta állok egyhelyben, mikor hirtelen valaki megérint engem. Ujjai puhák, illata jellegzetes. Rögtön felismerem, hogy ki az. A ruhám teljesen átázott, a hajam szétáll, még szerencse, hogy most nincs rajtam smink, mert már így is elég szép látvány lehetek..mint egy elázott kutya. Igen, ez a tökéletes kifejezés rá. Ránézek az illetőre, aki épp megzavarta kellemes perceimet.

-Leo, miért vagy még itt, és miért álldogálsz az esőben egyedül?- kérdi tőlem Ken, és esernyőjét fejem fölé helyezi, hogy ne ázzak tovább.

- Felesleges aggódnod értem, de hálás vagyok. Te mindig törődsz velem.

- Igen..de Leo, figyelsz rám? – kérdi türelmetlenül- Válaszolnál a kérdésemre? .

- Persze..- válaszolom- Semmi különös oka nincs annak, hogy itt vagyok. Csak itt ragadtam, ne aggódj. Már megyek is haza főnök. – nem hisz nekem, és tovább nyaggat.

- Biztos jól vagy? – tudakolja felvont szemöldökkel. Elég vicces látványt nyújt így, ezért próbálok nem nevetni, és komoly maradni..bár ez nem nagyon sikerül,és elmosolyodom. Neked sose hazudnék. –gondolom magamban- Sosem tudtam. Ezért is vagy egy fontos személy számomra.

- Igen, ne aggódj kérlek, menj haza te is. Meg ne fázz itt nekem, mert így a hétvégédet a betegségeddel kéne eltöltened, ahelyett, hogy nyugodtan dolgozhatnál. – mosolygok rá kedvesen.

 - Rendben van. De csak azért, mert bízok benned. Ha valami baj van rögtön hívj. Oké? – néz rám őszintén csillogó, mégis aggodalmat sugárzó szemeivel.

-  Jó. Vigyázz magadra hazafelé Ken – elvigyorodok, majd megöleljük egymást, és mindketten elindulunk a kocsink felé. Hazaérve az első  utam a fürdőszobába vezet. Kellemes, forró fürdőt készítek magamnak, miközben leveszem teljesen átázott ruháimat, amiket a szennyesbe dobok. Ha most nem kapok egy rendes tüdőgyulladást, akkor soha. Azért remélem, hogy nem fog bekövetkezni a dolog, mert én sem szeretnék beteg lenni. Nekem a munka az első, és legfontosabb. Miután kész a fürdővizem beleereszkedek és kényelmesen elhelyezkedem a kádban. Csodálatos érzés mikor a meleg víz hirtelen felmelegíti hideg, átázott bőrömet. Előveszem az egyik füzetem, és elkezdek írni egy dalszöveget. Mindig van nálam valami papír, mert sokszor a legkülönbözőbb helyen száll meg az ihlet. Tudom hogy szánalmas, de régen amikor még kezdő voltam, nem volt nálam papír, és wc papírra kellett írnom. Elég vicces sztori, azóta mindig van nálam egy cetli. A többiek is szépen kiröhögtek akkor, amit meg is értek. Ma viszont már semmiképp nem vetemednék ilyen őrültségre. Azért mégis csak mosolyogva gondolok vissza a történtekre. Most viszont ideje kiszállnom a kádból. Nem használok törülközőt, most inkább a hajszárítót választom. Fura, igaz? De én akkor is imádok így megszárítkozni. Persze ezt a többiek nem tudják. Na igen, mégis képes vagyok őrültségekre a mai napig..csak jól álcázom magamat. Miután ezzel is készen vagyok megyek megnézem mi van a konyhában, amiből tudok is vacsorát készíteni magamnak. Nem vagyok túl jó a főzésben, szóval..oh , puding!- nyitom ki a hűtőajtót és egyből jobb kedvem lesz- Jó sok puding. Hát de nah, egyszerűen imádom. Mondjuk ez nem lesz elég vacsorára. Ez csak a  desszert. Ohh, meg is van. Spagettit fogok enni. Van egy kis szószom is hozzá. Tökéletes. Imádom a tésztaféléket, köztük a spagettit is. Nekilátok vacsorám elkészítéséhez,ugyan majdnem sikerül szétfőznöm  a tésztát(amit nem tudom hogyan lehet) . Majd amikor kész van tálalok magamnak, és leülök végre étkezni. Hosszú volt a napom, és alig ettem valamit. Mondjuk nem is baj, mert így is sokat híztam, és most fogynom kell. Amúgy is, én olyan ember vagyok, aki folyton a holnapon töpreng. Érdekes, nem a múlton, nem  a jelenen, hanem mindig csak a holnapon. Szerintem ez a logikus gondolkodásmód. Hisz a múltat nem változtathatom meg, szóval akkor miért is törődnék vele? Mi értelme lenne? Szerintem semmi.. Jelen meg úgyis hamar elmúlik, szóval akkor már édes mindegy. Hiszen már minden megtörtént , ezen se változtathatok. Szóval ez se érdekel. A holnap! Na az titokzatos, rejtélyes, mert soha nem tudhatod mi fog veled történni. Vajon szerencse ér? Vagy éppen balszerencse? Gazdagabb leszel? Vagy még szegényebb? Esetlett lesz melletted végre valaki? Vagy maradsz egyedül tovább, magányosan? Sose lehet tudni. Ezért is érdekel engem annyira. Én általában normális életet élek. Azaz nem tervezek előre..vagyis nem mindig. Inkább hagyom, hogy a dolgok spontán, a sors szerint történjenek. Mert tudjátok nem mindig történik az amit épp elterveztek. Sokszor csalódás érhet, amire most nincs szükségem. Csalódtam már eleget az emberekben, az életben, a világban. Éppen elég volt. De ez már csak így szokott lenni. Az élet már csak ilyen..

Vacsora után még megeszem az egy kis édességnek szánt pudingot is, majd elmosogatok, elpakolok magam után, mert nem szeretem a rendetlenséget. A fiúk után is mindig elpakolok..na mindegy, már megszoktam. Remélem egy nap találok majd magam mellé egy olyan embert, aki szintén szereti a rendet, és nem várja el tőlem, hogy én tegyek még utána is rendet. Milyen személyt is szeretnék pontosan magam mellé? Nézzük csak..magam sem tudom pontosan, és nem is számít annyira, de szeretnék egy gondoskodó, hű társat, akiben megbízhatok. A kinézete meg nem számít..nem külső alapján ítélem meg az embereket. Annyira szeretnék már magam mellett tudni valakit..pedig tudom, hogy sokan járnának velem, mert sok nő és lány kedvence vagyok..de a rajongók mások.  Nem akarom, hogy csak azt az embert szeresse, akit a színpadon mutatok, hanem azt az embert aki én vagyok az igazi életben is. A  csapat többi tagjai mások..N úgy viselkedik a színpadon, mint egy lökött kisgyerek, de a való életben azért normálisabb, felelősségtudó és szigorú leader. Ken és Ravi még hülyébbnek tűnnek a színpadon, de azért néha tudnak komolyak is lenni. Hyukkie sem viselkedik úgy a való életben mint egy 5 éves kisgyerek, vagy egy kiskutya…tud férfiként is viselkedni. Binnie, meg egyszerűen Binnie. Ő tényleg magát adja a színpadon, és ezt nagyon tisztelem benne. Én is próbálok így viselkedni, de nem mindig sikerül.

Mire feleszmélek az óra már elég későt mutat. 12 óra lesz 10 perc múlva. Ideje aludnom, bár holnap nincs munka, de a héten sok volt a próba ez pedig  felemészti az energiámat rendesen. Kényelmesen elhelyezem magam az ágyban, a nagy puha párnák és a takaró között. A friss ágynemű selyem huzata rögtön csodás, meseszép álomba ringat.

Álmomban megtaláltam a nagy Őt, akit oly rég óta keresek. Rövid, barna haja volt, gyönyörűen csillogó szemei, és varázslatos mosolya. Az arca ismerősnek tűnt, de nem jöttem rá, hogy ki az. Csak arra emlékszem, hogy boldog voltam vele, sokat főztünk, kirándultunk, táncoltunk, és egyéb programokat csináltunk kettesben.

Sajnos ezt a szép álmot egy telefoncsörgés zavarja meg. Kelletlenül, csukott szemmel keresem meg a telefonomat, majd felveszem.

-Bárki is vagy, tudd, hogy éppen aludtam – dörmögöm vészjóslóan rögtön az illetőnek.

-Oh, sajnálom Leo, csak tudni akartam, hogy minden oké-e veled- hallom Ken hangját a vonal túlsó feléről.

- Már miért ne lenne? – kérdem tőle, közben pedig megdörzsölöm szemeimet, mert tudom, hogy nem fogok visszaaludni.

- Hát, csak tegnap nagyon fura voltál, folyton elkalandoztál – válaszolja félénken.

- Nem kell aggódnod miattam. Nincs semmi bajom – felelem megnyugtatva őt, majd úgy ahogy egy szál boxerben elsétálok az ajtómig, hogy kinyissam, és beengedjem Kent. Onnan tudtam, hogy itt van, hogy mindig ezt csinálja. Már megszoktam. Nem haragszom rá, hisz tudom, hogy aggódik értem, és a saját szemével akar meggyőződni a dolgokról. Nem haragszom rá, mert én is ezt tenném a helyébe.

De mindegy, már úgyis fel kellett kelnem. 10 óra van, egész nap pedig nem alhatok.

-Gyere be – kinyomom a telefont, én beengedem, mire ő mosolyogva leveszi a cipőjét, és besétál a nappaliba.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek- mondja őszintén.

- Ugyan már, semmi baj, nem kell minden alkalommal elnézést kérned- mosolygok rá. - Viszont most hozok magamnak egy kávét. Te kérsz? – kérdem tőle kedvesen.

- Igen, jól esne egy – feleli vigyorogva.

- Rendben, akkor mindjárt jövök – mondom neki, és már a konyhában is vagyok, hogy készítsem a frissítő, forró, finom kávémat. Illetve kávénkat, mert ugyebár most nem egyedül iszom. Egész hamar megvagyok ezzel is, így  visszatérek vendégemhez.

- Tessék – nyújtom felé a bögre kávét, amit ő csillogó szemekkel elvesz tőlem. Annyira ismerős ez a fajta csillogás..mintha már láttam volna valahol, de nem tudok rájönni, hogy hol.

- Köszönöm – mondja hálásan, és már mohón iszik is belőle. Tudom, hogy szokta inni. Jó sok cukorral, és feketén. Ő így szereti.

- Mondd – nézek rá és ő már tudja is , hogy most be kell számolnia mindenről. Mert ő nem csak akkor jön, ha aggódik értem, hanem akkor , ha valami épp bántja őt. Én mondtam neki, hogy ha bármi gondja van, azt mindenképp mondja el nekem. Először nem akart belemenni a dologba, de mostanra már egész jól megnyíltunk egymás előtt. Benne képes vagyok bízni. És ő is kölcsönösen érez. Rám néz, elmosolyodik, majd a bögrét óvatosan az asztalra helyezi, és elhelyezkedik kényelmesen a kanapén.

- Túl jól ismersz hyung. – csóválja meg a fejét- igazság szerint csak nem akartam egyedül lenni-feleli csendesen.- A másik meg az, hogy reggel 6 óta fent vagyok. Gondoltam írok egy új dalt, de nem volt ihletem, és aztán meg már unatkoztam .- magyarázza mire csak elmosolyodok. Nem mondok semmi, csak felkelek a helyemről, és megyek felöltözni, mert még mindig csak egy szál alsónadrágban vagyok. Mint mindig.

- Rendben, akkor gyere- mosolygok rá már felöltözve, és átmegyünk a zeneszobámba.

- Köszönöm – néz rám kiskutya szemekkel, majd elfoglaljuk a helyünket, és nekilátunk az új dalnak.

- Este én is próbálkoztam a dalszövegírással. Ezt sikerült összehoznom- mutatom meg neki a  szöveget, amit még a kádban írtam.

- Ez gyönyörű.

- Hát nem tudom..szerintem még nem tökéletes. Segítenél ebben?

- Megtiszteltetés lenne. - mondja, és elkezdjük megbeszélni a részleteket, a dallamot. A fél napot így töltjük, nevetgélünk, és dolgozunk. Ha el is akadunk az írásban, sose adjuk fel. Sikerül valami olyant összehoznunk, ami valami nagyon új, és meg fogja lepni az embereket. A VIXX számok mindig az érzésekről, az igazi életről, a küzdésről, és a szeretetről szólnak. Mi ilyenek vagyunk. Olyan igazi dalokat írunk, és szerzünk , amiben remélhetőleg minden ember megtalálja az igazi énjét, ami megnyugtatja őket, vagy épp felvidítja, esetleg új erőd adnak ahhoz, hogy soha ne adják fel az álmaikat. Mi teljes szívünkkel és lelkünkkel dolgozunk azokért a pillanatokért, amiket ti adtok nekünk a koncerteken. Boldogságunk, és könnyeink miket ejtünk a koncerteken, azok igaziak, és teljes szívünkből jönnek. Hálásak vagyunk nektek , és nektek köszönhetjük a dalainkat amivel az emberek szívét megdobogtathatjuk. Most is így van. Kennel mindent beleadunk, még akkor is ha csak vázlat az egész, és csak ketten vagyunk most itt, nem az egész banda. De tudom, hogy ebből a  vázlatból egy újabb remek dal fog készülni társaim közreműködésének segítésével.

- Nah, Ken, ideje menni. Nem akarom, hogy túlterheld magad- nézek rá kedvesen.

- Várj, ezt még leírom – feleli fel sem nézve a papírjából, és csak írja, írja és írja az eszébe jutott szavakat.

- Rendben, addig előkészítem az ebédet – mondom neki, és magára hagyom, hiszen tudom, hogy még jó ideig írni fog, mert ő addig nem hagyja abba, amíg mindent le nem ír a papírra. Gyorsan készítek egy kis rament kettőnknek. Szerencsére ez az étel hamar megvan, mert most kivételesen zacskós levest használok. Nagyon ritkán eszek ilyent, de most hirtelen csak ez jutott eszembe. Mire végzek vele, pont kijön Ken a konyhába, és segít nekem megteríteni két személyre.

- Jó étvágyat!  - mondjuk szinte egyszerre, majd csendesen elkezdünk falatozni. Ilyenkor nem beszélünk, csak eszünk. Ráérünk majd étkezés után beszélgetni.

Ebéd után segít nekem elmosogatni, és rendet rakni. Töltök magunknak  egy kis üdítőt, és csinálok egy kis nasit, majd újra betérünk a nappaliba.

-Sikerült?- kérdem tőle, és a fejemmel az asztalon heverő papírra bökök.

- Igen, köszönöm hyung.

- Ugyan már, nem kell megköszönnöd, elvégre ebből lesz az új zenénk – mosolygok rá és beleborzolok a hajába.

- Amúgy..biztos nincs gond?- vált hirtelen témát.

- Biztos. Tényleg ne aggódj, tegnap csak jól esett az eső cseppjeit nézni, és elázni. Ráadásul úgy tűnik nem fáztam meg, szóval..

- Néha, de csak néha tényleg vicces, és jó dolog elázni, de.. – itt elhalkul, tudom mit akart mondani.

- Tudom, de ne aggódj, ha vihar lett volna, nem maradtam volna ott- mondom neki őszintén, hisz nagyon félt engem. Ő az a személy, aki kerüli a  viharokat, mert fél tőlük.  Volt, hogy nálam aludt, pont emiatt. Sötétben amúgy sem lát jól, sőt szegény farkasvakságban szenved. Ezért segítünk neki mindig a koncerteken a lépcsőknél, és a színpadon, hogy sose essen baja. Fura, hogy tényleg pont ő aggódik értem, mikor nekem semmi bajom.

- Rendben van , de máskor tényleg ne áztasd magad – néz rám- arra ott a fürdő és a zuhany – jegyzi meg vigyorogva. Nem is vártam mást tőle, de pont ezt szeretem benne..hogy képes mindig megnevettetni, még a legkomolyabb helyzetben is.

- Igazad van –bólintok. Ezután még sok dologról beszélgetünk. Például szóba kerül a kutyája, hogy milyen neveletlenül viselkedik, és hogy milyen szemtelen, és sehogy sem lehet megnevelni. Szegény szomszédok is félnek tőle. Persze azért Ken szereti a kis vakarcsot. Emellett még sok minden szóba kerül. Végül mielőtt besötétedne Ken elköszön, és újra megköszöni, hogy segítettem neki. Elmondja, hogy nagyon hálás nekem..pedig tényleg igazán semmit nem tettem. Mosolyogva kísérem el a kocsijáig, ahol magához húz, és megölel. Teste az enyémhez simul, szorosan ölel. Minden porcikám lüktetni kezd, és ekkor minden beugrik..én Kennel álmodtam az este folyamán, ő volt az , aki mindig rendet rakott, főzött nekem, és csodálatos helyekre vitt el. Ugyan megijeszt ez a felismerés, de valahogyan megnyugszom. Tudom, hogy ő tényleg mindig mellettem van, és számíthatok rá. Úgy tűnik ő is így érez, mert ekkor birtokba veszi ajkaimat. Én rögtön viszonzom a csókot, amitől egy pillanatra meglepődik, aztán megnyugszik. Hosszan, lágyan..és elképesztően csókol, amiket szavakkal lehetetlen leírni. Nyelve betör a számba, és játékos nyelvcsatába kezdünk. Szívogatni kezdi ajkaimat, ami nekem különösen tetszik. Tetszik, hogy már elsőre ilyen bátor. Egy halk cuppanással szakadunk el egymástól..a gyönyörű pillanat véget ér, és újra visszazuhanok a valóságba. De tudom, hogy ez még csak a kezdet. Nagy lépésre szánom el magamat, és megkérdezem tőle:

- Um…ma nem szeretnél inkább velem aludni?- kérdem elpirulva, mire ő csak egy szóval felel.

- Szeretlek – mondja, és karjaimba ugrik.

- Én is téged –suttogom  érzékien füleibe.

19.Fejezet

Ravi szemszöge

 A sok szenvedéstől,veréstől  és a kevés étel miatt elmém teljesen összezavarodott.  Hajam kócos, a szám teljesen kiszáradt, alig bírok nyelni.  Szemeim vörösek és bedagadtak. Gyakorlatilag most egy ősemberre hasonlíthatok. Testem gyenge, néha alig tudok eszméletemnél maradni. Arra is nehezen  eszmélek rá, hogy valami új jövevényeket dobtak be ebbe a szobába. Ismét. Nem  merek belegondolni, hogy kik lehetnek ezek a szerencsétlen áldozatok. Ekkor felnézek, és Leo összezavarodott képével találom szemben magam. Oldalra pillantok. Mellette Ken ül Mindkettő kikötözve, akár csak én és Hyukék... Ne-nem..ez nem lehet , hogy őket is elkapták..hisz Leoék  Párizsban vannak. Hogy kerülnének ide?... És ekkor leesik. Már nem Koreában tartózkodunk. Mi is Párizsban vagyunk. Valahogy képtelenségnek tűnik az egész, mivel nagyon sok ideig kellett eszméletlennek lennem,hisz egy nap ide az út ...és én ebből semmit nem éreztem. Rendesen kiütöttek minket a droggal, a kloroformmal vagy ki tudja mivel.

Ekkor Leo tekintetét rám helyezi és értetlenül néz. Nem érti mi történik körülötte. Mondjuk igazából én sem. Csak annyit tudok, hogy már napok óta be vagyok zárva ebbe a sötét lyukba..és..még mindig azt hiszik, hogy Hyuk vagyok. Bármi történjen is, megvédem őt, hogy együtt lehessenek Binnievel.

-Ti mit kerestek itt? És mégis mi folyik? Valaki világosítson fel! Mi köze van ehhez a nővéremnek?- követeli Leo. Teljesen kiborul. A nővérének? A nővére is benne van a dologban? Ezt nem hiszem el.. hisz Leo mindig is nagyon megbízott benne, sőt, még mi is nagyon kedveltük őt. Hogyan

keveredhetett bele ebbe a dologban? Nem értem..megint összezavarodtam.

-Veled mi történt Ravi? Miért van mindenki itt? Válaszoljatok.. Szörnyű állapotban vagytok…ki kell szabadulnunk innen!- ordítja, és próbálja leszedni magáról a kötelet, de sehogy sem sikerül.  Egy idő után feladja.

- Azt nem tudom, mi köze van ehhez az egésznek a nővéredhez – feleli HongBin. – Én is csak annyit tudok, hogy azt hiszik, hogy Ravi Hyuk, és meg akarják ölni őt.. És minket is fogva ejtettek, meg úgy tűnik titeket is elkaptak. Azt hittem Párizsban vagytok, és legalább ti biztonságban lehettek.

- De miért nem mondjuk el nekik, hogy ő nem Hyuk?

- Mert amúgy sem hinnének nekünk..és Ravi nem engedi..ő akar meghalni Hyukkie helyett, hogy ő biztonságban lehessen velem, és boldogok lehessünk..de ő nem érti, hogy ha Hyuk megmenekül, de elveszítjük őt, akkor azzal sem tesz jót.. Ravi nélkül nem lenne értelme már semminek.

 - HongBinnek igaza van- helyesel Ken. – nélküled már nincs értelme semminek.. ha bárkit is elveszítünk, abba mindenki belepusztul. Szóval találjuk ki hogyan szökünk meg.-Már épp próbálok ellenkezni,de inkább úgy döntök, hogy mégsem teszem..fölösleges.

- Még mindig Párizsban vagyunk- nyögöm ki végül egy kis fáziskéséssel.- a többiek nem értik miről beszélek.

- Igazad lehet- feleli Leo- Alig két órája találkoztunk a nővéremmel. Azt mondta beszélni akar velünk. Mire belém nyomott egy tűt, és elkábított. Csakúgy mint Kent. Szóval a lényeg az, hogy két óra alatt nem juthattunk vissza Koreába, vagy bármely más országba.

- De nem értem..- kezdi Hyuk- miért akarnának minket fogva tartani? Miért nem raboltak el csak engem? – kérdi félénken.

- Azért cicám, mert így láthatjátok hogyan végezzük ki a barátotokat – lép be a nővérke ruhás nő a szobába. Az a nő az , aki nemrég megerőszakolt engem. A hideg is kiráz, és undorodom tőle.

- Ugyan már, ne nevettess. Ekkora hülyeséget még életemben nem halottam – mondom gúnyosan.

- Pedig így igaz. Te meg fogsz halni, és a többiek végig fogják nézni az utolsó perceidet. Ja és ha szökni próbálsz, a többieket is lelövöm..vagy..hm..lehet, hogy kedves leszek,  és megkímélem az életüket. Elég helyes fiúknak tűnnek, szóval velük is eljátszadozom majd egy kicsit. Úgyhogy ajánlom hogy jól viselkedj, vagy mind megbántjátok. – annak hallatára, hogy velük is eljátszadozik…még jobban gyűlölöm . Utálom, és végezni akarok ezzel a az őrülttel.

- Nah, de nem azért jöttem, hogy csevegjek veletek –folytatja. – Elviszem Hyukot. Ideje cselekedni,és végre eltenni láb alól.

- Hagyd őt békén! –ordítja Ken hisztérikusan.

- Nem megyek sehova! Vedd le rólam a mocskos kezeidet – ellenkezem, de a nő jelen pillanatban erősebb nálam.

- Ne aggódjatok drágáim. Ti is mindjárt jöhettek. – mondja miközben kivezet az ajtón. Még utoljára végignézek a többieken..lehet, hogy most látom őket utoljára.

N szemszöge

 Már jó pár órája sétálgatok az utcákon, remélve, hogy megtalálom szerelmemet…persze a szerencsém teljesen elhagyott, és eddig semmi nyomra nem bukkantam. Ekkor eszembe jut valami használható. Taemin! Hogy nem jutott eszembe , a legegyértelműbb válasz? Kiszedem Taeminből mi folyik itt. Az utam most már Taemin lakása felé vezet. Ha Ravi tényleg ott van, akkor látni fogom. Ha meg valami gond van, akkor valahogy kihúzom Taeminből az igazságot. Végigsétálok a hosszú főutcán, majd jobbra kanyarodok,  és már meg is érkezem. Nem járok gyakran erre a környékre, mert nem szeretem a sok csillogó épületet, és azt nézni, ahogy a gazdagok fenn hordják az orrukat. Szerencsére a mi házunk  ettől a helytől messze van. Ott minden olyan nyugodt, csendes, mégis elég kulturált környék.  Gondolatmenetemet megzavarja egy hangosan elrobogó autó, szóval végül

erőt veszek magamon, és megnyomom  a kapucsengőt.

 Taemin szemszöge:

-Kész. Végeztünk.- Mondja a nő.- Hagyj békén, és ne zaklass többé! Tűnj el örökre az életemből, ha jót akarsz magadnak. Tedd meg ezt értem .Kérlek. Fogd fel, hogy én nem szeretlek! Igazából soha nem is szerettelek. Csak kihasználtalak! Értsd meg..te soha nem kellettél nekem. Ugyan már, gondolj bele. Miért állnék össze egy olyannal, mint te?

- De hát én tényleg szerettelek! Mindent megtettem amit mondtál.. Elfogtam Hyukot, elvittem Párizsba, és napokig kínoztam! Én mindenemet feladtam miattad. Erre meg most csak úgy itt hagynál? Hogy teheted ezt? Hogy van képed nekem ezt mondani azok után, miután annyi dolgon keresztül mentünk? Mindig ott voltam melletted, és mindenben támogattalak!

- Részemről az egész csak színjáték volt. Minden veled kapcsolatos érzésem amit mondtam, hamis. Csak a tervem egy része voltál, hogy el tudjam rabolni Hyukot, aztán megölhessem, hogy örökre eltűnjön, és végre kettesben lehessek az én HongBinemmel. Sose gondoltam volna, hogy azok ketten valaha összejönnek. Mindig azt hittem, hogy Binnie is kedvel engem..és nem kell ilyen súlyos lépéshez folyamodnom, de aztán  a VIXX többi tagja keresztbe húzta a számításaimat, így őket is el kellett rabolnom.. még a saját öcsémet is. Büntetésül végig fogják nézni, ahogy megölöm a barátjukat.

- A többieket is elraboltad? Nekem azt mondtad, hogy békén hagyod őket! És csak Hyukot fogod bántani. Én persze soha sem kérdeztem, hogy miért akarod annyira megölni őt. Mindig hűségesen követtelek!  És te végig hazudtál nekem!

- Arról már nem én tehetek, hogy hülye voltál. Na szia drágám – mondja, és lecsapja  a telefont. Köpni nyelni nem tudok. Hogyan szerethettem én egy ilyen nőt? Szerencsére mégsem voltam annyira hülye. Hyuk helyett Ravit raboltam el. Mégpedig azért mert Ravit mindig is utáltam..valahogy soha sem volt szimpatikus nekem, és akkor csak még jobban felhúztam magam,  amikor összejött azzal a lánnyal, aki nekem is tetszett. Ekkor találkoztam Leo nővérével, Krystallal, akibe rögtön beleszerettem valamilyen különös oknál fogva..bármit mondott, én követtem őt, és engedelmeskedtem neki. Akkor sem volt ez másképp , amikor megkért, hogy ejtsem csapdába Hyukot. Szerencsére akkor már sejtettem, hogy valami nincs rendben. Tudtam, hogy valakit mindenképp el kell fognom, de Hyukot nem akartam, hisz őt nagyon szeretem, mert olyan kis aranyos..és még csak gyerek. Ezért gondoltam Ravira. Persze erre a többiek nem jöttek rá, mert még soha életükben nem látták a VIXX tagokat..Párizsban elég ismeretlenek még..Krystal pedig soha sem végzi saját kezűleg a piszkos munkát, szóval tudtam, hogy ő sem fog rájönni egy darabig a kis csalásomra.

18. Fejezet

Leo szemszöge

Reggel Ken szoros ölelésére ébredek. A kezét óvatosan levakarom magamról, úgy, hogy ne ébredjen fel. Kimegyek a barlang elé. A Nap állásából ítélve olyan 10 óra lehet. Még nincs szívem felébreszteni Kent, de én már nem bírok tovább aludni, és a barlang fullasztó hatással van rám. A testem lángolni kezd ahogy a tegnap estére gondolok. Ráadásul a tűző nap, és a harminc fokos meleg sem segít a helyzeten. Úgy döntök megpróbálom lehűteni magamat és lemegyek a közeli tóhoz. A kezem hozzáérintem a csillogó vízhez, és élvezem, ahogy lehűti testemet. Óvatosan egyre beljebb megyek a vízbe. Nem tudom miért viselkedem így. Hisz nem leselkedik rám semmiféle veszély. Mégis úgy érzem megőrülök. A testem egyre jobban lángol, hiába lubickolok  a hideg vízben. Túl sok dolog történt az elmúlt napban..ekkor felvillannak előttem az elmúlt este emlékképei. Ken leteper a földre. Ken egy centire van ajkaimtól. Ken a nyakamat csókolgatja. Aztán egyszer csak átveszem az irányítást és mindezt most már én teszem vele. Látom elégedett arcát, ahogy átadja magát a gyönyörnek. Mégis mi a fészkes  fenét csináltam az este? Ha ezt megtudják a rajongók.. Mégis..valahogy nem tudok haragudni magamra, mert tudom, hogy helyesen cselekedtem. Régóta vágyakozom a szerelem iránt. Először hülyeségnek tartottam, mert eddig mindig mindenki fájdalmat okozott nekem. Ezért viselkedek olyan elutasítóan az emberekkel. Aztán jött a VIXX, és egyre jobban bíztam bennük, bár még így sem múltak el kétségeim. Végül jött Ken, aki miatt teljes változáson mentem át. Az igazat megvallva örülök is neki. Talán végre az lehetek aki akarok, és nem irányít senki. A magam ura vagyok. Egyszer csak arra eszmélek, hogy valaki megérinti a vállamat. Szerelmem az. Szerencsére a víz csillapította testem lángolását, így Ken nem érezhettem meg rajtam a forróságot. Mélyen a szemeimbe néz, és némán várja, hogy cselekedjek. Ekkor veszem észre, hogy teljesen meztelen. Zavarba jövök, és oldalra pillantok. Ő csak elmosolyodik, végighúzza ujjait ajkamon. Megint elönt a vágy, és a testem újra lángokban áll. Csillapítani akarom szomjamat az érintésével..egyszerűen szükségem van rá. Különben úgy érzem, hogy megőrülök. Nem. Már most megőrültem. Hirtelen ledugom a fejem a víz alá, hogy ki tudjam zárni a külvilágot, és tisztán láthassam a dolgot, de ez sem segít. Jobban összezavarodom. Csak egy dologban vagyok biztos. Abban pedig nagyon.

-Szeretlek - suttogom alig hallhatóan Ken fülébe ezt a rövid, de gyönyörű szót. Úgy veszem észre egy pillanatig lassul a szívverése, aztán pedig egyre gyorsabb ütemben kalapál.

- Én is – örömmel nyugtázom válaszát. Az elmúlt napokban sokszor hallottam tőle ezt a szót, de most éreztem a legőszintébbnek mindkettőnk részéről.

- Amúgy megkérdezhetem, hogy miért hagytál egyedül a barlangba? Teljesen védtelen voltam, akár meg is ölhetett volna egy vadállat. – mindketten egyszerre nevetünk fel, hisz tudjuk, hogy ez lehetetlen.

- Sajnálom – motyogom az orrom alatt. – Ha gondolod csinálhatok neked valami reggelit cserébe, hoztam egy kis kaját, mert gondoltam a nagy hasadra – mosolygok. Miután megcsináltam a reggelinket gondosan összepakoljuk a cuccainkat, majd elindulunk vissza a Hotelbe. Fájdalmas búcsút veszek a tájtól, hisz megbabonázott a szépsége. Azt kívánom , bárcsak örökre itt maradhatnék Kennel kettesben a vadonban. Soha senki nem zavarna minket. Mindez örökre csak az én megvalósíthatatlan álmom marad….Amikor este eljöttünk erre a helyre, valahogy rövidebbnek tűnt az út. Most viszont a perzselő nappal és az óriási hőséggel kell megküzdenünk. Ekkor megcsörren a telefonom, és megzavarja a körülöttünk uralkodó csendet. Először teljesen váratlanul ér a készülék csörgése, aztán sikerül észhez térnem, és felveszem a telefont. A telefon arra emlékeztet, hogy ideje visszatérnem a valós világba, vége a kis pihenőnek. A nővérem hangja köszön vissza a telefonból.

- Oh , Szia- köszönök én is udvariasan. Nagyon szeretem a nővéremet, és megbízok benne, mert ő mindig mellettem állt. Bármilyen őrültségre készültem, ő kitartott mellettem. - Miért hívtál?-

- Hallottam, hogy Párizsban vagytok Kennel kettesben –A szívem egy pillanatra megáll. Honnan tud erről? Én biztos nem mondtam neki semmit,és kétlem, hogy a többiek szóltak volna neki.

- Honnan tudod? – kérdem tőle izgatottan.

- A nővéred vagyok. Olvasok a jelekből. Már régóta tudom, hogy szereted Kent.- ledöbbenek. Elég rosszul titkolhattam, ha még a távolban élő nővérem is rájött a dologra. Mindegy, kicsit azért megkönnyebbültem. Legalább előtte nem kell titkolóznom. – Na a lényeg az, hogy én is Párizsban vagyok. Szeretném ha benéznétek hozzám. Rég láttuk egymást..meg szeretném megnézni milyenek vagytok együtt. Biztos nem fogok csalódni bennetek. Találkozzunk a szállodámban, sms-ben elküldöm a címet- mondja és lerakja a telefont mielőtt bármit is válaszolhatnék.

- Mit akart?- kérdi szerelmem kíváncsian.

- A nővérem volt az. Azt akarja, hogy menjünk el hozzá, mert ő is Párizsban van..nem fogad el nemlegest választ. Bocsánat, persze ha nem akarsz menni, valahogy majd megbeszélem vele.

- Szívesen megyek. Szeretem a nővéredet – mondja mosolyogva, és hív egy taxit. Elmondom az  úti célunk nevét, és már gördülünk és végig a hosszú utcákon. A fárasztó út alatt nekidöntöm fejemet Ken vállának, aki óvatosan simogatni kezd. Megint elönt az a furcsa érzés, és a testem lángolni kezd. Végül lehunyom szememet és csak élvezem a pillanatot. Arra ébredek, hogy Ken halkan azt suttogja a fülembe , hogy „megérkeztünk”. Úgy tűnik elaludtam. Gyorsan kiszállunk a kocsiból, mire egy elhagyott raktárépülettel  találjuk szembe  magunkat. Gyanakodva bár, de közeledni kezdünk az épület felé, mire a nővérem sétál ki onnan. Picit megnyugszom, de valahogy nem tudom elhinni, hogy ő egy ilyen helyen szállt meg. Remélem nem keveredett bajba..

- Leo..öhm..tudom hogy furcsán hangzik, de az ösztöneim azt súgják, hogy fussunk. – mondja Ken. Én csak meredten nézek rá.

- De ő a nővérem, ha bajba keveredett segítenem kell neki. Nem hagyhatom itt.

- Jó bocsánat, igazad van – feleli. – természetesen én is itt maradok- mondja, mire nővérem megáll, és int, hogy menjünk közelebb hozzá. Lassan újra elindulunk, mire már csak egy lépés választ el minket.

- Sajnálom, hogy ide rángattalak titeket, de megvolt rá az okom. - mondja, és előcsúsztat a kabátja alól egy injekciós tűt. Kérdően nézek rá, mire hirtelen belém döfi a tűt. Forogni kezd a világ, és az erőm elhagy engem. Összeesek. Ken üvöltését hallom, és a teste becsapódik mellém, a földre. Még pár percig eszméletemnél vagyok, és csak arra tudok gondolni, hogy nem akarom elveszíteni őt. Nem akarok megint egyedül maradni ebben a kegyetlen világban. Ezután minden elsötétül.

Mire újra észhez térek egy  aprócska szobába ébredek. A fejem még mindig iszonyatosan fáj, és nagyon szédülök, de örömmel nyugtázom, hogy Ken mellettem van. De nem vagyunk egyedül.  6 szempár szegeződik ránk.

N szemszöge

Napok óta nem alszom..egyszerűen nem tudok aludni nélküle. A szemeim is vörösek és bedagadtak..elég rossz állapotban vagyok. Ha valaki meglátna így, biztos nem ismerne rám  Nem hiszem, hogy Ravi valóban Taeminnél van. Az ösztöneim azt súgják, hogy valami rossz dolog történik vele..valami nagyon rossz.Kétségbeesetten próbálom megnyugtatni magamat, de sehogy sem sikerül. Az aggaszt a legjobban, hogy én vagyok a leader, de mégis én viselkedem  a leggyerekesebben. Nem értem mit szeretnek bennem a többiek. Erőt veszek magamon, felöltözök, csinálok magamnak egy erős kávét, és kimegyek az utcára, hogy megtaláljam szerelmemet. Fogalmam sincs , hol kéne kezdenem.