Dream or reality? - OneShot

Eső, mely cseppjei engem áztatnak. Nem menekülhetek előlük. Éppen ezért szeretem annyira az esőt. Az eső jó. Nem értem, hogy az emberek miért félnek egy kis esőtől..a vihart is imádom. Szeretem nézni ahogy  a sötét felhők az égen gyülekeznek, a villám csattog, és fénye beragyogja az egész helyet. Szeretem hallani, ahogy az ágak recsegnek, fúj a szél, és tombol. Most is hiába van pár lépésre az autóm, akkor sem mozdulok.  Lehunyom a szemem és hallgatom az esőcseppek hangját, amik egyre gyorsabban, és hangosabban esnek le az égből mindent és mindenkit elérve. Már nem is tudom mióta állok egyhelyben, mikor hirtelen valaki megérint engem. Ujjai puhák, illata jellegzetes. Rögtön felismerem, hogy ki az. A ruhám teljesen átázott, a hajam szétáll, még szerencse, hogy most nincs rajtam smink, mert már így is elég szép látvány lehetek..mint egy elázott kutya. Igen, ez a tökéletes kifejezés rá. Ránézek az illetőre, aki épp megzavarta kellemes perceimet.

-Leo, miért vagy még itt, és miért álldogálsz az esőben egyedül?- kérdi tőlem Ken, és esernyőjét fejem fölé helyezi, hogy ne ázzak tovább.

- Felesleges aggódnod értem, de hálás vagyok. Te mindig törődsz velem.

- Igen..de Leo, figyelsz rám? – kérdi türelmetlenül- Válaszolnál a kérdésemre? .

- Persze..- válaszolom- Semmi különös oka nincs annak, hogy itt vagyok. Csak itt ragadtam, ne aggódj. Már megyek is haza főnök. – nem hisz nekem, és tovább nyaggat.

- Biztos jól vagy? – tudakolja felvont szemöldökkel. Elég vicces látványt nyújt így, ezért próbálok nem nevetni, és komoly maradni..bár ez nem nagyon sikerül,és elmosolyodom. Neked sose hazudnék. –gondolom magamban- Sosem tudtam. Ezért is vagy egy fontos személy számomra.

- Igen, ne aggódj kérlek, menj haza te is. Meg ne fázz itt nekem, mert így a hétvégédet a betegségeddel kéne eltöltened, ahelyett, hogy nyugodtan dolgozhatnál. – mosolygok rá kedvesen.

 - Rendben van. De csak azért, mert bízok benned. Ha valami baj van rögtön hívj. Oké? – néz rám őszintén csillogó, mégis aggodalmat sugárzó szemeivel.

-  Jó. Vigyázz magadra hazafelé Ken – elvigyorodok, majd megöleljük egymást, és mindketten elindulunk a kocsink felé. Hazaérve az első  utam a fürdőszobába vezet. Kellemes, forró fürdőt készítek magamnak, miközben leveszem teljesen átázott ruháimat, amiket a szennyesbe dobok. Ha most nem kapok egy rendes tüdőgyulladást, akkor soha. Azért remélem, hogy nem fog bekövetkezni a dolog, mert én sem szeretnék beteg lenni. Nekem a munka az első, és legfontosabb. Miután kész a fürdővizem beleereszkedek és kényelmesen elhelyezkedem a kádban. Csodálatos érzés mikor a meleg víz hirtelen felmelegíti hideg, átázott bőrömet. Előveszem az egyik füzetem, és elkezdek írni egy dalszöveget. Mindig van nálam valami papír, mert sokszor a legkülönbözőbb helyen száll meg az ihlet. Tudom hogy szánalmas, de régen amikor még kezdő voltam, nem volt nálam papír, és wc papírra kellett írnom. Elég vicces sztori, azóta mindig van nálam egy cetli. A többiek is szépen kiröhögtek akkor, amit meg is értek. Ma viszont már semmiképp nem vetemednék ilyen őrültségre. Azért mégis csak mosolyogva gondolok vissza a történtekre. Most viszont ideje kiszállnom a kádból. Nem használok törülközőt, most inkább a hajszárítót választom. Fura, igaz? De én akkor is imádok így megszárítkozni. Persze ezt a többiek nem tudják. Na igen, mégis képes vagyok őrültségekre a mai napig..csak jól álcázom magamat. Miután ezzel is készen vagyok megyek megnézem mi van a konyhában, amiből tudok is vacsorát készíteni magamnak. Nem vagyok túl jó a főzésben, szóval..oh , puding!- nyitom ki a hűtőajtót és egyből jobb kedvem lesz- Jó sok puding. Hát de nah, egyszerűen imádom. Mondjuk ez nem lesz elég vacsorára. Ez csak a  desszert. Ohh, meg is van. Spagettit fogok enni. Van egy kis szószom is hozzá. Tökéletes. Imádom a tésztaféléket, köztük a spagettit is. Nekilátok vacsorám elkészítéséhez,ugyan majdnem sikerül szétfőznöm  a tésztát(amit nem tudom hogyan lehet) . Majd amikor kész van tálalok magamnak, és leülök végre étkezni. Hosszú volt a napom, és alig ettem valamit. Mondjuk nem is baj, mert így is sokat híztam, és most fogynom kell. Amúgy is, én olyan ember vagyok, aki folyton a holnapon töpreng. Érdekes, nem a múlton, nem  a jelenen, hanem mindig csak a holnapon. Szerintem ez a logikus gondolkodásmód. Hisz a múltat nem változtathatom meg, szóval akkor miért is törődnék vele? Mi értelme lenne? Szerintem semmi.. Jelen meg úgyis hamar elmúlik, szóval akkor már édes mindegy. Hiszen már minden megtörtént , ezen se változtathatok. Szóval ez se érdekel. A holnap! Na az titokzatos, rejtélyes, mert soha nem tudhatod mi fog veled történni. Vajon szerencse ér? Vagy éppen balszerencse? Gazdagabb leszel? Vagy még szegényebb? Esetlett lesz melletted végre valaki? Vagy maradsz egyedül tovább, magányosan? Sose lehet tudni. Ezért is érdekel engem annyira. Én általában normális életet élek. Azaz nem tervezek előre..vagyis nem mindig. Inkább hagyom, hogy a dolgok spontán, a sors szerint történjenek. Mert tudjátok nem mindig történik az amit épp elterveztek. Sokszor csalódás érhet, amire most nincs szükségem. Csalódtam már eleget az emberekben, az életben, a világban. Éppen elég volt. De ez már csak így szokott lenni. Az élet már csak ilyen..

Vacsora után még megeszem az egy kis édességnek szánt pudingot is, majd elmosogatok, elpakolok magam után, mert nem szeretem a rendetlenséget. A fiúk után is mindig elpakolok..na mindegy, már megszoktam. Remélem egy nap találok majd magam mellé egy olyan embert, aki szintén szereti a rendet, és nem várja el tőlem, hogy én tegyek még utána is rendet. Milyen személyt is szeretnék pontosan magam mellé? Nézzük csak..magam sem tudom pontosan, és nem is számít annyira, de szeretnék egy gondoskodó, hű társat, akiben megbízhatok. A kinézete meg nem számít..nem külső alapján ítélem meg az embereket. Annyira szeretnék már magam mellett tudni valakit..pedig tudom, hogy sokan járnának velem, mert sok nő és lány kedvence vagyok..de a rajongók mások.  Nem akarom, hogy csak azt az embert szeresse, akit a színpadon mutatok, hanem azt az embert aki én vagyok az igazi életben is. A  csapat többi tagjai mások..N úgy viselkedik a színpadon, mint egy lökött kisgyerek, de a való életben azért normálisabb, felelősségtudó és szigorú leader. Ken és Ravi még hülyébbnek tűnnek a színpadon, de azért néha tudnak komolyak is lenni. Hyukkie sem viselkedik úgy a való életben mint egy 5 éves kisgyerek, vagy egy kiskutya…tud férfiként is viselkedni. Binnie, meg egyszerűen Binnie. Ő tényleg magát adja a színpadon, és ezt nagyon tisztelem benne. Én is próbálok így viselkedni, de nem mindig sikerül.

Mire feleszmélek az óra már elég későt mutat. 12 óra lesz 10 perc múlva. Ideje aludnom, bár holnap nincs munka, de a héten sok volt a próba ez pedig  felemészti az energiámat rendesen. Kényelmesen elhelyezem magam az ágyban, a nagy puha párnák és a takaró között. A friss ágynemű selyem huzata rögtön csodás, meseszép álomba ringat.

Álmomban megtaláltam a nagy Őt, akit oly rég óta keresek. Rövid, barna haja volt, gyönyörűen csillogó szemei, és varázslatos mosolya. Az arca ismerősnek tűnt, de nem jöttem rá, hogy ki az. Csak arra emlékszem, hogy boldog voltam vele, sokat főztünk, kirándultunk, táncoltunk, és egyéb programokat csináltunk kettesben.

Sajnos ezt a szép álmot egy telefoncsörgés zavarja meg. Kelletlenül, csukott szemmel keresem meg a telefonomat, majd felveszem.

-Bárki is vagy, tudd, hogy éppen aludtam – dörmögöm vészjóslóan rögtön az illetőnek.

-Oh, sajnálom Leo, csak tudni akartam, hogy minden oké-e veled- hallom Ken hangját a vonal túlsó feléről.

- Már miért ne lenne? – kérdem tőle, közben pedig megdörzsölöm szemeimet, mert tudom, hogy nem fogok visszaaludni.

- Hát, csak tegnap nagyon fura voltál, folyton elkalandoztál – válaszolja félénken.

- Nem kell aggódnod miattam. Nincs semmi bajom – felelem megnyugtatva őt, majd úgy ahogy egy szál boxerben elsétálok az ajtómig, hogy kinyissam, és beengedjem Kent. Onnan tudtam, hogy itt van, hogy mindig ezt csinálja. Már megszoktam. Nem haragszom rá, hisz tudom, hogy aggódik értem, és a saját szemével akar meggyőződni a dolgokról. Nem haragszom rá, mert én is ezt tenném a helyébe.

De mindegy, már úgyis fel kellett kelnem. 10 óra van, egész nap pedig nem alhatok.

-Gyere be – kinyomom a telefont, én beengedem, mire ő mosolyogva leveszi a cipőjét, és besétál a nappaliba.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek- mondja őszintén.

- Ugyan már, semmi baj, nem kell minden alkalommal elnézést kérned- mosolygok rá. - Viszont most hozok magamnak egy kávét. Te kérsz? – kérdem tőle kedvesen.

- Igen, jól esne egy – feleli vigyorogva.

- Rendben, akkor mindjárt jövök – mondom neki, és már a konyhában is vagyok, hogy készítsem a frissítő, forró, finom kávémat. Illetve kávénkat, mert ugyebár most nem egyedül iszom. Egész hamar megvagyok ezzel is, így  visszatérek vendégemhez.

- Tessék – nyújtom felé a bögre kávét, amit ő csillogó szemekkel elvesz tőlem. Annyira ismerős ez a fajta csillogás..mintha már láttam volna valahol, de nem tudok rájönni, hogy hol.

- Köszönöm – mondja hálásan, és már mohón iszik is belőle. Tudom, hogy szokta inni. Jó sok cukorral, és feketén. Ő így szereti.

- Mondd – nézek rá és ő már tudja is , hogy most be kell számolnia mindenről. Mert ő nem csak akkor jön, ha aggódik értem, hanem akkor , ha valami épp bántja őt. Én mondtam neki, hogy ha bármi gondja van, azt mindenképp mondja el nekem. Először nem akart belemenni a dologba, de mostanra már egész jól megnyíltunk egymás előtt. Benne képes vagyok bízni. És ő is kölcsönösen érez. Rám néz, elmosolyodik, majd a bögrét óvatosan az asztalra helyezi, és elhelyezkedik kényelmesen a kanapén.

- Túl jól ismersz hyung. – csóválja meg a fejét- igazság szerint csak nem akartam egyedül lenni-feleli csendesen.- A másik meg az, hogy reggel 6 óta fent vagyok. Gondoltam írok egy új dalt, de nem volt ihletem, és aztán meg már unatkoztam .- magyarázza mire csak elmosolyodok. Nem mondok semmi, csak felkelek a helyemről, és megyek felöltözni, mert még mindig csak egy szál alsónadrágban vagyok. Mint mindig.

- Rendben, akkor gyere- mosolygok rá már felöltözve, és átmegyünk a zeneszobámba.

- Köszönöm – néz rám kiskutya szemekkel, majd elfoglaljuk a helyünket, és nekilátunk az új dalnak.

- Este én is próbálkoztam a dalszövegírással. Ezt sikerült összehoznom- mutatom meg neki a  szöveget, amit még a kádban írtam.

- Ez gyönyörű.

- Hát nem tudom..szerintem még nem tökéletes. Segítenél ebben?

- Megtiszteltetés lenne. - mondja, és elkezdjük megbeszélni a részleteket, a dallamot. A fél napot így töltjük, nevetgélünk, és dolgozunk. Ha el is akadunk az írásban, sose adjuk fel. Sikerül valami olyant összehoznunk, ami valami nagyon új, és meg fogja lepni az embereket. A VIXX számok mindig az érzésekről, az igazi életről, a küzdésről, és a szeretetről szólnak. Mi ilyenek vagyunk. Olyan igazi dalokat írunk, és szerzünk , amiben remélhetőleg minden ember megtalálja az igazi énjét, ami megnyugtatja őket, vagy épp felvidítja, esetleg új erőd adnak ahhoz, hogy soha ne adják fel az álmaikat. Mi teljes szívünkkel és lelkünkkel dolgozunk azokért a pillanatokért, amiket ti adtok nekünk a koncerteken. Boldogságunk, és könnyeink miket ejtünk a koncerteken, azok igaziak, és teljes szívünkből jönnek. Hálásak vagyunk nektek , és nektek köszönhetjük a dalainkat amivel az emberek szívét megdobogtathatjuk. Most is így van. Kennel mindent beleadunk, még akkor is ha csak vázlat az egész, és csak ketten vagyunk most itt, nem az egész banda. De tudom, hogy ebből a  vázlatból egy újabb remek dal fog készülni társaim közreműködésének segítésével.

- Nah, Ken, ideje menni. Nem akarom, hogy túlterheld magad- nézek rá kedvesen.

- Várj, ezt még leírom – feleli fel sem nézve a papírjából, és csak írja, írja és írja az eszébe jutott szavakat.

- Rendben, addig előkészítem az ebédet – mondom neki, és magára hagyom, hiszen tudom, hogy még jó ideig írni fog, mert ő addig nem hagyja abba, amíg mindent le nem ír a papírra. Gyorsan készítek egy kis rament kettőnknek. Szerencsére ez az étel hamar megvan, mert most kivételesen zacskós levest használok. Nagyon ritkán eszek ilyent, de most hirtelen csak ez jutott eszembe. Mire végzek vele, pont kijön Ken a konyhába, és segít nekem megteríteni két személyre.

- Jó étvágyat!  - mondjuk szinte egyszerre, majd csendesen elkezdünk falatozni. Ilyenkor nem beszélünk, csak eszünk. Ráérünk majd étkezés után beszélgetni.

Ebéd után segít nekem elmosogatni, és rendet rakni. Töltök magunknak  egy kis üdítőt, és csinálok egy kis nasit, majd újra betérünk a nappaliba.

-Sikerült?- kérdem tőle, és a fejemmel az asztalon heverő papírra bökök.

- Igen, köszönöm hyung.

- Ugyan már, nem kell megköszönnöd, elvégre ebből lesz az új zenénk – mosolygok rá és beleborzolok a hajába.

- Amúgy..biztos nincs gond?- vált hirtelen témát.

- Biztos. Tényleg ne aggódj, tegnap csak jól esett az eső cseppjeit nézni, és elázni. Ráadásul úgy tűnik nem fáztam meg, szóval..

- Néha, de csak néha tényleg vicces, és jó dolog elázni, de.. – itt elhalkul, tudom mit akart mondani.

- Tudom, de ne aggódj, ha vihar lett volna, nem maradtam volna ott- mondom neki őszintén, hisz nagyon félt engem. Ő az a személy, aki kerüli a  viharokat, mert fél tőlük.  Volt, hogy nálam aludt, pont emiatt. Sötétben amúgy sem lát jól, sőt szegény farkasvakságban szenved. Ezért segítünk neki mindig a koncerteken a lépcsőknél, és a színpadon, hogy sose essen baja. Fura, hogy tényleg pont ő aggódik értem, mikor nekem semmi bajom.

- Rendben van , de máskor tényleg ne áztasd magad – néz rám- arra ott a fürdő és a zuhany – jegyzi meg vigyorogva. Nem is vártam mást tőle, de pont ezt szeretem benne..hogy képes mindig megnevettetni, még a legkomolyabb helyzetben is.

- Igazad van –bólintok. Ezután még sok dologról beszélgetünk. Például szóba kerül a kutyája, hogy milyen neveletlenül viselkedik, és hogy milyen szemtelen, és sehogy sem lehet megnevelni. Szegény szomszédok is félnek tőle. Persze azért Ken szereti a kis vakarcsot. Emellett még sok minden szóba kerül. Végül mielőtt besötétedne Ken elköszön, és újra megköszöni, hogy segítettem neki. Elmondja, hogy nagyon hálás nekem..pedig tényleg igazán semmit nem tettem. Mosolyogva kísérem el a kocsijáig, ahol magához húz, és megölel. Teste az enyémhez simul, szorosan ölel. Minden porcikám lüktetni kezd, és ekkor minden beugrik..én Kennel álmodtam az este folyamán, ő volt az , aki mindig rendet rakott, főzött nekem, és csodálatos helyekre vitt el. Ugyan megijeszt ez a felismerés, de valahogyan megnyugszom. Tudom, hogy ő tényleg mindig mellettem van, és számíthatok rá. Úgy tűnik ő is így érez, mert ekkor birtokba veszi ajkaimat. Én rögtön viszonzom a csókot, amitől egy pillanatra meglepődik, aztán megnyugszik. Hosszan, lágyan..és elképesztően csókol, amiket szavakkal lehetetlen leírni. Nyelve betör a számba, és játékos nyelvcsatába kezdünk. Szívogatni kezdi ajkaimat, ami nekem különösen tetszik. Tetszik, hogy már elsőre ilyen bátor. Egy halk cuppanással szakadunk el egymástól..a gyönyörű pillanat véget ér, és újra visszazuhanok a valóságba. De tudom, hogy ez még csak a kezdet. Nagy lépésre szánom el magamat, és megkérdezem tőle:

- Um…ma nem szeretnél inkább velem aludni?- kérdem elpirulva, mire ő csak egy szóval felel.

- Szeretlek – mondja, és karjaimba ugrik.

- Én is téged –suttogom  érzékien füleibe.